eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar
Törökországban az igen szavazatok győzelmét hirdette ki az államfő

Törökországban az igen szavazatok győzelmét hirdette ki az államfő

Az igen szavazatok győzelmét hirdette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök vasárnap este az elnöki rendszer bevezetéséről tartott népszavazást követően. A nem hivatalos adatok szerint 1,3 millióval több választó szavazott az alkotmánymódosítások mellett. Az ellenzéki Köztársasági Néppárt (CHP) ugyanakkor vitatja az eredményt, és újraszámlálást fog kérvényezni.

Török sajtójelentések szerint az igen szavazatok aránya 51,34 százalék a voksok 99 százalékos feldolgozottsága mellett. A részvételi arány 86 százalék volt.

Erdogan elnök isztambuli beszédében hangsúlyozta, hogy a török választók történelmi döntést hoztak a referendumon, az alkotmánymódosításokat a török történelem legfontosabb reformjának nevezte. "Törökország, történelmében első alkalommal, a parlament és a nép akaratából hozott döntést egy ilyen fontos változásról" - mondta.

Hozzátette: a voksolás eredményét mindenkinek tiszteletben kell tartania, különösen Törökország szövetségeseinek.

Törökországban az igen szavazatok győzelmét hirdette ki az államfő

Közlése szerint a külföldön leadott szavazatok nagy szerepet játszottak az "igen" táborának sikerében. Hozzátette azt is, hogy az alkotmánymódosítások támogatása erősödött a délkeleti országrészben. A török államfő, békülékeny hangnemet megütve, köszönetet mondott a választóknak, és azt mondta, hogy minden egyes leadott szavazat számít.

Kijelentette, hogy a vasárnap megszavazott alkotmánymódosítások nem mindegyike lép azonnal érvénybe, egyes reformok csak 2019 novemberében lépnek hatályba. Elmondta, hogy

a halálbüntetés visszaállításának ügyét azonnal meg fogja vitatni az ország politikai vezetőivel, és ha szükséges, a kérdést népszavazásra bocsátják.

Az igenek táborának győzelmét ünnepelte Binali Yildirim török miniszterelnök is a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) ankarai székházának erkélyéről tartott beszédében, a párt híveinek ezrei előtt. A kormányfő úgy fogalmazott: "a nem hivatalos eredmények szerint a népszavazás az igenek többségével ért véget. Mindenki biztos lehet benne, hogy ezt az eredményt népünk békéje céljából a legjobb módon használjuk majd fel. Ennek a választásnak nincs vesztese, egész Törökország nyert vele. Büszkék vagyunk rá, hogy a nemzet egy nézetet vall velünk" - tette hozzá.

"Az utolsó szó a népet illeti, és a nép igent mondott" - fogalmazott, azt hangoztatva, hogy Törökország új fejezetet nyit demokratikus történelmében.

A népszavazási kampányban Erdogant támogató nacionalista Nemzeti Mozgalom Pártjának (MHP) elnöke, Devlet Bahceli fontos sikernek nevezte a referendumot, amelyen a választók letették voksukat az elnöki rendszer bevezetése mellett. A pártelnök felszólította az elnöki rendszer ellenzőit, hogy tartsák tiszteletben a referendum eredményét.

Az ellenzéki Köztársasági Néppárt (CHP) bejelentette, hogy

az eredmény hivatalos kihirdetése után kérvényezni fogják a leadott szavazatok 37 százalékának újraszámlálását, mert "törvénytelenségeket" tapasztaltak

a referendum során. A párt a Twitteren közölte: adataik szerint a szavazatokat manipulálták, ami 3-4 százalékpontos különbséget jelenthet.

A CHP jelezte: súlyos legitimitási problémát vet fel, hogy a Legfelsőbb Választási Tanács (YSK) néhány órával az urnák lezárása előtt úgy döntött, hogy azokat a szavazólapokat is érvényesnek fogadja el, amelyeket előzőleg nem pecsételtek le a testület tisztségviselői. Bülent Tezcan, a CHP elnökhelyettese újságíróknak azt mondta: a Legfelsőbb Választási Tanács ezzel csalást tett lehetővé a népszavazáson.

A kurdbarát Népek Demokratikus Pártja (HDP), amely szintén a kezdetektől bírálta az elnöki rendszer bevezetésének ötletét, a Twitteren jelezte, hogy ugyancsak kifogást készül emelni.

A tiltakozás hagyományos török formáját választva, az ablakon kihajolva konyhaedények ütögetésével tiltakoztak helyi lakosok Isztambul több kerületében vasárnap este a népszavazás eredménye ellen. A Reuters hírügynökség szemtanúkra hivatkozó jelentése szerint Isztambul legalább négy kerületében volt ilyen tiltakozás. Közösségi portálokon megjelent videofelvételek tanúsága szerint a város egyes részein kis csoportokban tiltakozók gyülekeztek.

A török referendumon megfigyelőként volt jelen az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) 40 fős, illetve az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 23 fős delegációja. Mindkét szervezet hétfőn Ankarában teszi közzé hivatalosan a tapasztalatait.

Az első hírek szerint azonban több kellemetlenség is érte a megfigyelőket.

Andrej Hunko, az Európa Tanács delegációjának egyik tagja a dpa hírügynökségnek telefonon elmondta, hogy Diyarbakirban a hatóságok két órát várakoztatták őket, mire bemehettek a szavazóhelyiségekbe. Mardin városban pedig az urnazárás után a nemzetközi megfigyelők nem lehettek jelen a szavazatok számlálásának kezdetén.

Az IHD török emberi jogi egyesület gyorsjelentésében jelezte, hogy országszerte több szabálytalanságokat tapasztaltak a népszavazás során. Agri, Erzurum és Adiyaman tartományokban például a választóknak nem biztosították a titkos szavazás feltételeit, öt másik tartományban az ország keleti és délkeleti részén pedig nem engedték be a szavazóhelyiségekbe az IHD által delegált megfigyelőket.

Az elnöki rendszer bevezetéséről döntő referendumon belföldön 55,3 millió, külföldön nem egészen 3 millió választásra jogosult török állampolgár adhatta le voksát. A 18 pontból álló alkotmánymódosítás révén

Törökországban így megszűnhet a Török Köztársaság 1923-as megalapításakor létrejött miniszterelnöki tisztség,

és a kormányfő hatáskörei a mindenkori köztársasági elnökre szállhatnak át.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×