Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 8. vasárnap Aranka

Valószínűleg nincs vége a kegyetlen támadásoknak

Török külügyminiszter: a szíriai kormánynak még mindig vannak vegyi fegyverei. Bebizonyosodott, hogy szarin gázt használtak az idlíbi támadásnál.

Ankara információi szerint a szíriai kormány a múlt keddi, Hán Sejkún-i gáztámadás után is rendelkezik még vegyi fegyverrel - mondta Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter kedden a TRT Haber állami hírtelevíziónak az olaszországi Luccában, ahol a G7 csoport külügyminisztereinek találkozója folyik.

Kiemelte, hogy a vegyi fegyverek ismételt bevetésének kockázata egészen addig fennáll, amíg Bassár el-Aszad szíriai elnök hatalmon van. Hozzátette, meg kell akadályozni, hogy Aszad ismét vegyi fegyvert vessen be. Hangsúlyozta, hogy a konfliktus sújtotta országban átmeneti kormány kialakítása szükséges.

A nyugati szövetségesek szerint a damaszkuszi rezsim vegyi fegyvert vetett be a múlt héten az északnyugat-szíriai Idlíb tartományban Hán Sejkúnnál, míg az Aszaddal szövetséges Moszkva szerint a szíriai kormányhadsereg egy raktárt talált el, ahol a lázadók tároltak vegyi fegyvereket.

Recep Akdag török egészségügyi miniszter az Anadolu török állami hírügynökség közlése szerint kedden úgy nyilatkozott: bebizonyosodott, hogy szarin gázt használtak az idlíbi támadásnál, amelyet a Törökországba szállított áldozatok véréből és vizeletéből mutattak ki. A szíriai incidens után mintegy hatvan embert szállítottak török kórházakba, hárman közülük meghaltak. A boncolásokat az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) képviselőivel közösen végezték.

Az incidensben 86-an haltak meg, köztük 27 gyermek,

546-an pedig megsebesültek. A túlélők megrendítő beszámolóit mi is közöltük, csakúgy, mint a támadásról készült légi- és műholdfelvételeket.

Az Egyesült Államok múlt pénteken manőverező robotrepülőgépekkel mért csapást a szíriai hadsereg légi támaszpontjára, ahonnan feltételezhetően a gáztámadást végrehajtó repülőgépek felszálltak.

Növekszik a feszültség Szíria miatt: Oroszország újabb hadihajót rendelt a közel-keleti ország partjaihoz.

Címlapról ajánljuk
Vasárnap kezdődik a Házasság hete: a hűség témája áll a középpontban

Vasárnap kezdődik a Házasság hete: a hűség témája áll a középpontban

A vasárnap kezdődő Házasság hete országos rendezvénysorozat fókuszába idén a hűség témája kerül. Herjeczki Kornél, a Házasság Hete Mozgalom országos koordinátora, a Harmat Kiadó igazgatója az InfoRádióban hangsúlyozta: ma már nem a hűtlenség a legfőbb válóok, hanem az elhidegülés, aminek csak az utolsó állomása a megcsalás. A Házasság hete programjai ezúttal arról is szólnak, hogyan lehet mindezt megelőzni.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×