Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.31
bux:
108922.07
2025. december 5. péntek Vilma

A dél-koreai ügyészség kérte a Samsung-csoport vezetőjének letartóztatását

A dél-koreai ügyészség hétfőn kérte a Samsung-csoport vezetőjének letartóztatását a Pak Gun Hje államfő elleni korrupciós eljárásban.

Az ügyészség közölte, kezdeményezte Li Dzse Jong, a konglomerátum 48 éves megbízott vezetőjének, a Samsung Electronics alelnökének letartóztatását.

A hivatal bejelentette egyben, vádat emel az ügyben Mun Hjung Pio volt egészségügyi miniszter ellen, aki hivatalával visszaélve nyomást gyakorolt az állami nyugdíjalapra, hogy engedélyezze 2015-ben a Samsung két leányvállalatának, a Samsung C and T és a Cheil Industries összeolvadását.

Az állami nyugdíjalap a Samsung C and T legnagyobb részvényese. A kisebbségben lévő többi részvényes ellenezte a fúziót. Az összeolvadás révén Li Dzse Jong úgy tudta növelni befolyását a Samsung Electronicsban, hogy ne kelljen abban további részvényeket vásárolnia.

A nyomozók a múlt héten meghallgatták Lit azokkal az állításokkal kapcsolatban, amelyek szerint a Samsung jelentős pénzösszegeket adott két olyan alapítványnak, amely Csoj Szun Szil irányítása alatt állt. Szil, aki jelenleg letartóztatásban van, a korrupciós botrányba keveredett és hatalmától ideiglenesen megfosztott Pak Gun Hje dél-koreai elnök barátnője és bizalmasa.

Li Dzse Jong korábban cáfolta az állításokat. A Samsung nem kommentálta a történteket.

Címlapról ajánljuk
Megszavazta a Bundestag a nyugdíjreformot – Merz csatát nyert, de valójában vesztett

Megszavazta a Bundestag a nyugdíjreformot – Merz csatát nyert, de valójában vesztett

Hajszálnyi többséggel fogadta el a Bundestag a Friedrich Merz vezette kormánykoalíció által kezdeményezett nyugdíjreform tervezetét. A kereszténydemokrata kancellár sorsát valójában saját pártjának fiatal képviselői nehezítették meg, győzelmét ugyanakkor közvetve segítette az ellenzéki Baloldal Pártja is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×