Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv

Elmarasztalta Magyarországot a strasbourgi bíróság

Elmarasztalta Magyarországot az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB), amely kedden kimondta, hogy a magyar hatóságok megsértették Erményi Lajosnak, a Legfelsőbb Bíróság néhai elnökhelyettesének a magánélet tiszteletben tartásához fűződő jogát azzal, hogy a törvény erejénél fogva idő előtt elmozdították állásából.

A tavaly elhunyt Erményi Lajost 2009 novemberében nevezték ki hat évre a Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettesévé. Megbízatása 2012 januárjában - csaknem négy évvel mandátumának lejárta előtt - a törvény erejével fogva megszűnt, mivel az új Alaptörvény hatályba lépésével a Legfelsőbb Bíróság megszűnt, annak helybe a Kúria lépett.

A reform keretében, a hatáskörök változása miatt - a kormány igazságügyi reformjait bíráló - Baka András akkori főbíró megbízatása is megszűnt, aki emiatt az EJEB-hez fordult, amely néhány hónappal ezelőtt jogerős ítéletében megállapította, hogy ezáltal emberi jogi jogsérelem érte Baka Andrást.

A volt elnökhelyettes, aki ezután még hat hónapig, a bírák kötelező nyugdíjazásának 70 évről 62 évre csökkentése nyomán történő "kényszernyugdíjazásáig" a Kúrián dolgozott, alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz, a testület azonban elutasította a beadványát, mondván, hogy a bírósági szervezetrendszer teljes körű átalakítása kellő indokul szolgált a korábbi vezetői megbízatás határidő előtti törvényi megszüntetéséhez.

Erményi ezt követően a strasbourgi székhelyű bírósághoz fordult, beadványában felpanaszolva, hogy idő előtti elmozdításával romba dőlt a karrierje, illetve sérült a jó hírneve, ahogyan a társadalmi és szakmai kapcsolatai is.

Elsőfokú ítéletében a strasbourgi bíróság kimondta, az eljárással a magyar hatóságok megsértették az emberi jogok európai egyezményének a magánélet tiszteletben tartásához fűződő jogról szóló 8. cikkét. Az EJEB ítélete szerint a magyar államnak összesen 25 ezer euró (mintegy 7,7 millió forint) kártérítést és perköltséget kell fizetnie a panaszos örököseinek.

Az Európa Tanács égisze alatt működő bírósághoz az európai emberi jogi egyezmény előírásainak megsértésére hivatkozva lehet fordulni akkor, ha a panaszos minden hazai jogorvoslati lehetőséget igénybe vett, és nem járt eredménnyel.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×