Infostart.hu
eur:
385.83
usd:
331.62
bux:
116510.12
2026. január 11. vasárnap Ágota

Földrengés volt Romániában

Földrengés rázta meg szombat hajnalban Románia délkeleti részét, amely az első jelentések szerint az utóbbi évtized eddigi legerősebb földmozgása, 5,6-os erősségű volt.

A rengés a Kárpátok kanyarulatának külső részén, a moldvai Vrancea térségben, helyi idő szerint 2 óra 11 perckor, 112 kilométeres mélységben történt, és Bukarestben is érezhető volt - jelentette a Mediafax hírügynökség.

A romániai Országos Földtani Intézet (INFP) először 6,0, majd 5,9-es erősségű földmozgást jelentett Twitter-oldalán, majd ezt 5,6-osra pontosította. Az INFP honlapját az esemény utáni órában nem lehetett elérni.

A hajnali földrengésről beszámoló román hírügynökségek károkról nem adtak jelentést.

Legutóbb 2014. november 22-én volt azonos erősségű, 5,6-os, 2013. október 6-án pedig 5,5-ös földrengés Romániában. A román hatóságok szerint szeizmológiai szempontból Bukarest számít Európa legveszélyeztetettebb fővárosának.

A történelmi feljegyzésekre alapozva a szeizmológusok azt valószínűsítik, hogy Bukarest térségét évszázadonként legalább kétszer rázza meg nagy erejű földmozgás. A legutóbbi, 39 évvel ezelőtti 7,2-es erősségű földrengésben több mint 1400-an haltak meg, és több mint 11 ezer ember megsebesült. Romániában akkor 35 ezer lakás semmisült meg, Bukarestben 33 magas épület dőlt össze.

A román fővárosban több mint 350 közveszélyes régi épület található - ezeket az összeomlás veszélyére figyelmeztető piros körrel is megjelölték -, amely a szakemberek szerint nem bírna ki egy erős földrengést.

Címlapról ajánljuk
Egyre nagyobb veszélyben Magyarország különleges értékei

Egyre nagyobb veszélyben Magyarország különleges értékei

A szikes tavak területe mindössze 230 ezer hektár egész Európában, ebből Magyarországon 206 ezer található. Folyamatosan kiszáradnak, így veszélybe kerülnek a földön fészkelő madarak, mint például a nagy goda, a piroslábú cankó, a bíbic. Ezeknek a megmentéséről szól a projekt. Az InfoRádió Tokody Bélát, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület fajmegőrzési osztályának munkatársát, a projekt vezetőjét kérdezte.

Konzervatív lázadás - Mráz Ágoston értelmezte a Fidesz-kongresszuson történteket

A tapasztalat és a fiatalítás egyszerre van jelen a kormánypártban, ennek az egyensúlyára törekszik a Fidesz - mondta a Nézőpont Intézet igazgatója a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában arról, hogy a Fidesz-KDNP 65 régi és 41 új jelölttel indul az országgyűlési választáson.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Az AI végre degeszre tömheti a kincseskamrákat, de van egy jókora csavar a történetben

Az AI végre degeszre tömheti a kincseskamrákat, de van egy jókora csavar a történetben

Az AI-boom 2026-ban is folytatódik, a nagy kérdés, hogy mikor és hogyan váltja be a technológia a hozzá fűzött reményeket. A hangsúly idén eltolódik az egyre nagyobb nyelvi modellek építéséről a jóval nehezebb feladatra: a valódi használatra. Itt jönnek az igazán nagy kihívások és a valódi eredmények is: megjelennek a kisebb, hatékonyabb, olcsóbb modellek, az AI-ügynökök integrálódnak a vállalati rendszerekhez, a mesterséges intelligencia a most épülő világmodellek révén kiléphet a fizikai világba, és az emberi munkaerő kiváltása is felgyorsulhat, de ezt sem lehet ész nélkül csinálni. Ezekről a témákról is szó lesz március 18-ai AI in Business rendezvényünkön.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×