Infostart.hu
eur:
381.76
usd:
327.5
bux:
109580.87
2025. december 5. péntek Vilma

"Paripát, pénzt, fegyvert" kér Bulgária

Pénzre, technikai eszközökre és emberekre van szüksége Bulgáriának ahhoz, hogy ellássa az uniós határok védelmét - hangsúlyozta csütörtökön Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök egy televíziós interjúban.

A kormányfő elmondta, hogy az ország határainak védelmére Bulgária már 108 millió eurót (több mint 33 milliárd forintot) költött. Hozzátette: azt szeretné, ha a technikai eszközökre, biztonsági és hőkamerákra, valamint élőerőre szánt támogatások többszörösükre növekednének.

Boriszov elmondta azt is, hogy a Bulgária Törökországgal közös határának teljes, mintegy 270 kilométeres hosszán húzódó kerítés építését a jövő héten befejezik.

A bolgár miniszterelnök július végén még arról számolt be, hogy Bulgária további 6 millió eurót (majdnem 1,9 milliárd forintot) kap határvédelmének megerősítésére az Európai Bizottságtól. Akkor kifejtette: elmagyarázta brüsszeli kollégáinak, hogy az ország költségvetéséből már nem futja, de a forrásokra szükség van a határvédelmi, valamint a rendőrség és a hadsereg parancsnoki létesítményeinek, illetve az azokhoz szükséges technikai felszerelésnek és alkatrészeknek a biztosításához.

Mióta márciusban a balkáni országok lezárták határaikat, és életbe lépett a menekülthullám feltartóztatását célzó EU-török menekültügyi egyezmény, az Európai Unióba igyekvő emberek alternatív útvonalakat keresnek az illegális belépéshez. Bulgária 2013 óta az EU-ba irányuló bevándorlás egyik tranzitországának számít.

Boriszov korábban azt mondta, hogy a helyi hatóságok naponta mintegy száz, Bulgáriába illegálisan belépő embert fognak el az ország belsejében.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor péntek reggel: a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját

A Kossuth rádióban kezdte pénteki munkanapját a miniszterelnök. Elmondta: ha a háborút a harctéren kell megoldani, a fenyegetettség nőni fog – fogalmazott. Beszélt az orosz energiától való függésünkről, a gyenge Európáról, a Tisza Párt állítólagos programjáról és a kettős állampolgárság népszavazásának évfordulójáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×