Infostart.hu
eur:
385.18
usd:
331.85
bux:
120679.89
2026. január 16. péntek Gusztáv

Tovább duzzadhat a Híd parlamenti frakciója

A Híd tárgyalásokat kezd a legkisebb szlovákiai kormánypártból, a Sieť-ből a hét elején kilépett öt parlamenti képviselővel. Bugár Béla pártelnök a tárgyalások befejeztével tájékoztatni fogja koalíciós partnereit azok eredményéről. Egyelőre csak találgatni lehet, hogy a Híd frakció esetleges megerősödése fejében igényel-e a párt további kormánypozíciókat, és ha igen, milyeneket.

Bugár Béla, a Híd elnöke nem cáfolta annak lehetőségét, hogy pártja parlamenti frakciója befogadja a Sieť-et elhagyó öt rebellis képviselőt, akik azt követően döntöttek a távozás mellett, hogy nem tudtak közös nevezőre jutni a szombaton a Sieť élére megválasztott Roman Brecely közlekedésügyi miniszterrel.

Ha az ötök valóban csatlakoznak a Híd frakciójához, akkor az 15 fősre duzzad. Ez pontosan annyi, amennyivel a második legnagyobb kormánypárt, a Szlovák Nemzeti Párt is rendelkezik a négytagú koalícióban.

A Híd elnöke szerint a koalíciós tanácsnak kell majd eldöntenie, hogy megnyitják-e a koalíciós szerződést ebben az esetben, és a kialakult helyzethez mérten változtatnak-e rajta.

Bugár Béla egyelőre korainak tartotta azt a kérdést, hogy egy ilyen esetben igényt tart-e pártja a közlekedési tárcára. Mint mondta, most a legfontosabb feladat a koalíció parlamenti többségének a megtartása. Ám arra emlékeztetett, hogy a koalícióba lépésükkor azt kérték, hogy Érsek Árpádnak, mint a közlekedési tárca hidas államtitkárának a hatáskörébe tartozzanak a gyorsforgalmi utak. A párt prioritásai közé tartozik ugyanis az R7-es és a többi gyorsforgalmi út kiépítése, s ezt a kormányprogram is tartalmazza.

„A Híd számára a jelenlegi helyzet rendkívül előnyös” – mondja Michal Cirner politológus. „A közlekedési minisztérium több mint valószínű, hogy nem marad a Sieť kezében. Ez egy rendkívül lukratív tárca, melynek hatáskörébe regionális illetékességek is tartoznak, és ezek a Híd számára rendkívül fontosak. Ha megváltoznak az erőviszonyok a koalíción belül, az a minisztériumok számán is meglátszik majd” – vélekedik a politológus.

A Sieťnek jelenleg nincs parlamenti frakciója, az öt képviselő pártból való kiválása után a parlamentben már csak kettő maradt. A párt újonnan megválasztott elnöke, Roman Brecely azt mondta, a rebellisek Sieťből való távozásának nem volt igazi oka, a céljuk csupán az volt, hogy ártsanak a pártnak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×