Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 8. vasárnap Aranka

Megnyitották a török börtönöket

A török börtönökből felügyelet mellett kiengednek 38 ezer rabot - jelentette be Bekir Bozdag török igazságügyi miniszter Twitter-fiókján a hivatalos közlönyben szerdán megjelent törvényerejű rendeletekre hivatkozva.

Bozdag kiemelte: a döntés nem amnesztiát jelent, a feltételes szabadon engedés dátumáig a büntetést "felügyelt börtönön kívül tartózkodás" formájában hajtják végre. Nem részesülhetnek az engedményben egyebek között azok, akiket gyilkosságért, bántalmazásért, nemi erőszakért, kábítószer-kereskedésért, a nemzetbiztonság, az alkotmányos rend, illetve államtitok megsértéséért, továbbá terrorizmusért ítéltek el. A könnyítés azokra sem vonatkozik, akik a bűncselekményt július 1. után követték el.

A lépésre azután került sor, hogy a július 15-i katonai puccskísérlettel összefüggésben már összesen több mint 26 ezer embert vettek őrizetbe Törökországban, közülük 16 ezernek pedig az előzetes letartóztatását is elrendelték.

Ankara az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónokot és az általa kiépített "párhuzamos hálózatot" vádolja a hatalomátvételi kísérletért. A puccs bukását követően bevezetett három hónapos rendkívüli állapot keretében az országot törvényerejű rendeletekkel kormányozzák.

Egy másik szerdai rendelet értelmében újabb 2360 embert bocsátottak el a rendőrségtől, valamint 136 embert a haderőtől, 196-et pedig a távközléstől küldtek el. A menesztettek kapcsolatba hozhatók Gülen mozgalmával.

Az egyik intézkedés alapján a vezérkari főnököt ezentúl az államfő jelöli ki.

Címlapról ajánljuk
Mi lett volna ha... a történelemben – másképp is alakulhatott volna a magyar vagy a német nép sorsa

Mi lett volna ha... a történelemben – másképp is alakulhatott volna a magyar vagy a német nép sorsa

Németországban nemrég új kiállítás nyílt, amely bemutatja, hogy a kulcspillanatokban milyen alternatív lehetőségek voltak egy-egy fontos, az ország jövőjét döntően befolyásoló döntésnél. Lakatos Júlia, a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója az InfoRádióban elmondta: a magyar történelemből nagyon nehéz kiemelni ilyen időpontokat, mert nem igazán van társadalmi konszenzus arról, kinek mi fáj, ugyanis szerinte a megosztottság a történelemszemléletünkben is jelen van.

Figyelmeztetés: a luxusigények felfalják – veszélyben lehet a zöld jövő

A megújuló energiaforrások globális térnyerése látványos, mégsem hozza el automatikusan a fosszilis korszak végét – mutat rá egy friss tanulmány. A kutatás egyik szerzője, Ürge-Vorsatz Diána szerint a globális energiaéhség erősebb, ezért az új megújuló kapacitások jelentős része nem a szén- vagy gázalapú erőműveket váltotta fel, hanem az új fogyasztást szolgálta ki.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×