Infostart.hu
eur:
385.33
usd:
331.97
bux:
120679.89
2026. január 16. péntek Gusztáv

Ennyit keresett tavaly Hillary Clinton

Ígéretéhez híven nyilvánosságra hozta adóbevallását Hillary Clinton amerikai demokrata párti elnökjelölt pénteken, amivel feltehetően nyomást akar gyakorolni a saját adóbevallásának közzétételét eddig elutasító republikánus párti vetélytársára, Donald Trumpra.

A bevallásból kiderül, hogy Hillary Clinton és férje, Bill Clinton volt elnök jövedelme 2015-ben kevesebb volt, mint egy évvel korábban: ketten együtt 10 millió 600 ezer dollárt kerestek, a 2014-ben bevallott 27 millió 900 ezer dollárral szemben. Jövedelmük a választási kampány kezdetekor kezdett jelentősen apadni. A házaspár 3 millió 600 ezer dollárt adót fizetett be 2015-ös jövedelme után az adóhivatalnak. Ez azt jelenti, hogy 34,2 százalékos adókulccsal adóztak.

Clintonék jövedelme alapvetően két forrásból származik: beszédekből és könyvírásból. Hatmillió-hétszázezer dollárt kerestek azzal, hogy különféle helyeken beszédeket, előadásokat tartottak, és 3 millió 100 ezer dollár folyt be a könyvek honoráriumából. Emellett Bill Clinton tanácsadói tevékenysége is hozott a konyhára, valamint a volt elnök évi kétszázezer dolláros nyugdíjra is jogosult. Clintonék egymillió dollárt adományoztak a Clinton Családi Alapítványnak - amely nem azonos a Clinton Alapítvánnyal -, valamint 42 ezer dollárral támogattak egy golffal foglakozó jótékonysági szervezetet is.

A 2015-ös adóbevallásával egyidejűleg Hillary Clinton nyilvánosságra hozta az elmúlt 39 évben befizetett adóinak összegeit is.

Nyilvánosságra hozták a demokrata párti alelnökjelölt, Tim Kaine és felesége adóbevallását is, ráadásul nem is csupán az elmúlt esztendőre vonatkozót, hanem az elmúlt tíz évben befizetett adóik összegét.

A virginiai szenátor és felesége, Anne Holton tavaly 313 ezer dollárt keresett és - mivel az Egyesült Államokban progresszív jövedelmadózés van érvényben - alig több mint húsz százalékos adókulcs szerint adóztak.

Donald Trump republikánus párti elnökjelölt eddig elhárította, hogy nyilvánosságra hozza az adóbevallását, arra hivatkozva, hogy az IRS (az adóhivatal) még nem zárta le a beadott dokumentumok vizsgálatát.

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×