Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor

Ferenc pápa szerint helytelen az iszlámot a terrorizmussal azonosítani

Helytelen az iszlámot a terrorizmussal azonosítani - jelentette ki Ferenc pápa újságíróknak vasárnap.

A katolikus egyházfő Lengyelországból a Vatikánba utazva a repülőgépen elmondta: az iszlámot nem lehet az erőszakkal azonosítani. Ez nem helyes és nem igaz - mondta.

A pápa akkor beszélt erről, amikor egy újságíró a Franciaországban július 26-án meggyilkolt 84 éves római katolikus papról kérdezte. A támadás elkövetését az Iszlám Állam dzsihadista szervezet vállalta.

Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy minden vallásban van egy kisebb fundamentalista csoport. Így van ez a katolikusoknál is - tette hozzá. "Nem szeretek az iszlám erőszakról beszélni, mert az újságokból naponta értesülök az erőszakról Olaszországban, valaki megöli a barátnőjét, más az anyósát. Ezek mind megkeresztelt katolikusok" - mondta.

Hozzátette: "Ha szóvá teszem az iszlám erőszakot, akkor szóvá kell tenni a katolikus erőszakot is. Nem minden muzulmán erőszakos".

Hangsúlyozta, hogy a terrorizmusnak különböző okai vannak. Kifejtette: veszélyes kijelenteni, de a terrorizmus akkor fokozódik, ha nincs más lehetőség, és amikor a pénzt bálványozzák az ember helyett, amikor azt helyezik a világgazdaság középpontjába.

"Ez a terrorizmus első megjelenési formája. Ez az alapvető terrorizmus az emberiség ellen. Beszéljünk inkább erről" - mondta.

"Megkérdeztem magamtól, hány munkanélküli fiatalt fosztottunk mi meg Európában eszményeitől. Ezután ők a kábítószerhez, az alkoholhoz fordulnak, vagy jelentkeznek az Iszlám Államba" - hangoztatta a katolikus egyházfő.

A pápa Lengyelországban egyebek között részt vett a Katolikus Ifjúsági Világtalálkozón.

Címlapról ajánljuk
„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

Életének 93. évében elhunyt Vásáry Tamás, a nemzet művésze, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester. 1933-ban született Debrecenben. 6 éves csodagyerekként már rendszeresen koncertezett, bőven a korhatár alatt nyert felvételt a Debreceni Zenedébe. Egy zseni volt – Batta András zenetörténész, a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatója emlékezése az InfoRádióban.

Új partnereket keresett Friedrich Merz, gázüzlet és fegyvereladás is volt a tarsolyában

Kilenc hónappal hivatalba lépése után bemutatkozó látogatásnak szánta Friedrich Merz a Perzsa-öböl országaiban tett vizitjét. A Rijádban, Dohában és az utolsó állomást jelentő Abu-Dzabiban folytatott tárgyalások azonban messze túlmutattak ezen, mindenekelőtt a gazdasági, ezen belül az energetikai és nem utolsósorban a biztonságpolitikai együttműködést célozták.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
A klímaváltozás komoly fejtörést okoz a biztosítóknak – Egyre kevésbé jelezhetők előre a kockázatok

A klímaváltozás komoly fejtörést okoz a biztosítóknak – Egyre kevésbé jelezhetők előre a kockázatok

2017-ben a párizsi One Planet Summit során az AXA vezérigazgatója drámai módon kijelentette, hogy ha a világ 4 °C-kal melegebbé válik, akkor az többé nem lesz biztosítható. Pedig a biztosítás célja éppen az, hogy megvédje az embereket és vállalkozásokat az olyan rendszerszintű kockázatokkal szemben, mint amilyeneket az éghajlatváltozás okoz. Egyre világosabbá válik ugyanakkor a kutatók számára, hogy az éghajlatváltozás következménye az is, hogy csak múltbeli adatok alapján már egyre kisebb bizonyossággal jósolhatók meg a jövőbeli viharok, aszályok gyakorisága, intenzitása. Ezért új, sztochasztikus modellek kellenek a rendszerszintű kockázatok és az azokhoz tartozó káresemények következményeinek előrejelzéséhez/becsléséhez és az ezzel összefüggő összes biztosítási gyakorlat átgondolásához.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×