Infostart.hu
eur:
375.11
usd:
319.91
bux:
132888.2
2026. április 12. vasárnap Gyula

Kézigránátokat dobtak egy venezuelai rendőrőrsre

Egy rendőr életét vesztette, 25-en pedig megsebesültek pénteken, amikor az északnyugat-venezuelai Portuguesa állam egyik rendőrőrsének épületébe két, motoron érkező elkövető gránátokat hajított.

Reinaldo Castaneda, a Portuguesa kormányzója közölte: három rendőr állapota súlyos. Ugyanakkor a hatóságoknak sikerült megtalálni az egyik támadót, akit tűzharcban a agyonlőttek. A társa után még nyomoznak - tette hozzá.

A közbiztonság hiánya a 28 milliós Venezuela egyik legnagyobb problémája: a dél-amerikai ország főügyészsége szerint tavaly a 100 ezer főre jutó szándékos emberölések száma elérte az 58-at. A venezuelai erőszak-cselekményeket figyelő nem kormányzati szervezet, az OVV (Observatorio Venezolano de Violencia) adatai szerint viszont jóval több, vagyis 90 emberölés jut 100 ezer lakosra.

Venezuelában ráadásul hónapok óta gazdasági, társadalmi és politikai válság uralkodik. Az ország legfőbb terméke és exportcikke a kőolaj, az olajár esése miatt pedig a gazdaság is mélyrepülésbe kezdett. Rendszeresek az áramkimaradások, a termelés akadozik, a boltok üresek, az infláció elszabadult.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Fidesz kampányzáróján: olyan győzelmet aratunk, amivel mindenkit meglepünk vasárnap

Orbán Viktor a Fidesz kampányzáróján: olyan győzelmet aratunk, amivel mindenkit meglepünk vasárnap

A Fidesz Budapesten, a Szentháromság téren tartotta kampányzáró rendezvényét, amelyen többek között Lázár János, Szijjártó Péter és Orbán Viktor is felszólalt. Orbán Viktor hangsúlyozta: a választási kampánynak nem most, hanem vasárnap este 7 órakor lesz vége. A magyar nemzet legfontosabb célkitűzése a háborúból való kimaradás, és ehhez hárommillió szavazatra, és nemzeti egységre van szükség – mondta, hozzátéve: nincs kampánycsend, tegyék azt, amit ő: keljenek korán, menjenek el gyorsan szavazni, aztán pedig mozgósítani.

Ukrajnában leállt a harc, Irán és Amerika tárgyal, békefény Rómában: egy pillanatra most a békében reménykedik a világ

Hivatalosan életbe lépett a tűzszünet az ukrajnai fronton az ortodox húsvét alkalmából, miközben Pakisztánban tárgyal a békéről az Egyesült Államok és Irán. A XIV. Leó pápa vezette békevirrasztáson békefényt gyújtottak meg Rómában.
inforadio
ARÉNA
2026.04.13. hétfő, 18:00
Virág Andea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×