Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 7. vasárnap Ambrus

Az Egyesült Államok ezer katonát vezényel Lengyelországba

Az Egyesült Államok ezer katonát vezényel Lengyelországba - jelentette be pénteken Barack Obama amerikai elnök; a lépés abba a NATO-stratégiába illeszkedik, amely szerint az észak-atlanti szövetség az Oroszország jelentette fenyegetésre válaszul megerősíti keleti szövetségeseit.

Obama a NATO-csúcs megnyitását megelőzően, Andrzej Duda lengyel elnökkel folytatott egyeztetéseit követően nyilatkozott arról, hogy az Egyesült Államok egy zászlóaljnyi, mintegy ezer katonát küld Lengyelországba, s ezek majd közösen szolgálnak a lengyel erőkkel.

Korábban Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a varsói csúcstalálkozón várható döntésekről szólva kiemelte: a balti államokban és Lengyelországban létesítendő "előretolt jelenlét" keretében többnemzetiségű, négy zászlóaljból álló dandárt fognak állomásoztatni rotációs rendszerben.

Ebből az egyik zászlóalj katonáit Washington adja, ők az amerikai elnök szavai szerint a három másik zászlóaljhoz hasonlóan ebben az egységben is rotációs rendszerben szolgálnak majd.

Obama hozzátette, 2017-től egy 4200 katonából álló páncélozott brigádot telepítenek több kelet-európai országba, e haderő főhadiszállása Lengyelország lesz.

Duda a sajtótájékoztatón azt mondta, örömmel fogadja, hogy az Egyesült Államok ennyire elkötelezett a NATO katonai potenciáljának kelet-európai növelése mellett. "A biztonság ott van, ahol a világ legerősebb hadserege, és mint tudjuk, ezzel az Egyesült Államok rendelkezik" - tette hozzá a lengyel elnök.

A kétnapos varsói NATO-csúcs alkalmából Dmitrij Peszkov, az orosz elnök szóvivője pénteken kijelentette, Moszkva reméli, hogy a "józan ész" kerekedik felül a találkozón, és abszurdnak tartja, hogy az észak-atlanti szövetség Oroszország felől fenyegető veszélyről beszél.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 7. 10:20
×
×
×
×