Infostart.hu
eur:
381.9
usd:
328.16
bux:
108922.07
2025. december 5. péntek Vilma

Megtámadták Obama WC-rendeletét

Tizenegy amerikai szövetségi állam panaszt nyújtott be szerdán Barack Obama kormányzatának május elején hozott rendelete ellen.

Tizenegy amerikai szövetségi állam panaszt nyújtott be szerdán Barack Obama kormányzatának május elején hozott rendelete ellen, amely szerint az állami iskoláknak és közintézményeknek kötelezően lehetővé kell tenniük, hogy a nemüket megváltoztató amerikaiak ne a születésükkor bejegyzett nemük szerinti mosdót használhassák, hanem a választott nemük szerintit.

Az elnöki direktíva a transzneműek "szabad" vécéhasználatát akarja hatalmi döntéssel bevezettetni szerte az Egyesült Államokban, a nem engedelmeskedő állami iskolákat pedig a támogatás megvonásával tervezi szankcionálni.

A tizenegy szövetségi állam kormányzója "társadalmi kísérletnek" minősítette az elnök politikáját, és bejelentette, hogy hivatalosan tiltakozik ellene.

"Mindenképpen megküzdünk ezzel, ha kell, a legfelsőbb bíróságig is elmegyünk" - nyilatkozott szerdán Ken Paxton, a texasi igazságügyi tárca vezetője. Texas republikánus kormányzója, Gregg Abbott pedig úgy fogalmazott, hogy "az Obama-kormányzat lábbal tiporja az Egyesült Államok alkotmányát".

A kormányzati döntés ellen protestáló államok élén éppen Texas áll, de a nagy déli államhoz csatlakozott Alabama, Georgia, Louisiana, Oklahoma, Tennessee, Utah, Nyugat-Virginia és Wisconsin, valamint Arizona oktatási tárcája és az északkeleti Maine állam kormányzója.

Több szövetségi állam egyébként nemrégiben olyan törvényeket léptetett életbe, amelyek korlátozzák a transzneműek jogait.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Este bizonyítványt osztanak Magyarországnak – mutatjuk, mit csinál a forint

Este bizonyítványt osztanak Magyarországnak – mutatjuk, mit csinál a forint

Mozgalmas időszak áll a forint mögött: a hét folyamán többször már a 380-as szint környékén járt az euróval szemben a hazai fizetőeszköz jegyzése, majd a tegnap váratlanul gyors gyengülést hozott. A mai napot jól indította a valuta, kora reggel meggyőzően menetelt a közös európai devizával szemben, de már délelőtt elfogyott a lendület. Késő este a Fitch Ratings közleményét lesz érdemes figyelni, amiben megosztják, hogy mi lett az eredménye Magyarország hitelminősítői felülvizsgálatának.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×