A spanyol demokráciában eddig példa nélküli esemény a következő forgatókönyv szerint zajlik majd: VI. Fülöp spanyol király kedden reggel írja alá a parlament feloszlatásáról szóló rendeletet, és kiírja az új választásokat június 26-ára.

Ezt követően a pártoknak május 13-ig van idejük megkötni az esetleges választási együttműködéseket, és további tíz nap áll rendelkezésre a listaállítási folyamatra.

A választási kampány hivatalosan június 10-én kezdődik, és egy nappal a választások előtt ér véget.

Június 26-án 350 kongresszusi és 208 szenátusi képviselői hely sorsa dől el a parlamenti választásokon. Az új parlamentnek legkésőbb július 20-ig meg kell alakulnia.

A hétvégén publikált legfrissebb közvélemény-kutatási adatok továbbra is azt mutatják, hogy a választások megismétlése nem segíti át a holtponton a spanyol belpolitikát, mivel a jelenlegihez hasonló erőviszonyokat jósol a pártoknak, azaz egyikük sem lesz képes egyedül kormányozni.

A négy hónappal ezelőtti parlamenti választásokon a kormányon lévő konzervatív Néppárt (PP) hiába szerezte meg a legtöbb szavazatot, 123 képviselői helyével nem tudott önállóan kormányt alakítani, más pártok koalíciós támogatására pedig nem számíthatott.

A második legnagyobb, 90 fős frakcióval rendelkező szocialista párt (PSOE) februárban kezdett kormányzati tárgyalásokat a többi párttal, de nem járt sikerrel, a szükséges 176 képviselői támogatást nem tudta összegyűjteni.

Az elmúlt hónapokban mindannyian állították: mindenképp el kell kerülni a választások megismétlését, miközben egymást épp ennek ellenkezőjével vádolták, hogy a jobb eredmény reményében a megegyezés helyett az új választásokra készülnek.

A most feloszló parlament az eddigi legtöbb politikai erőt felvonultató törvényhozás volt, benne négy jelentős erőt képviselő politikai párttal, amely újdonságot hozott a hagyományosan kétpártrendszerre épülő spanyol belpolitikába.

Több mint harminc év után a konzervatív Néppárt és a szocialista párt mellett döntő tényezővé vált a radikális változásokat követelő, baloldali Podemos (Képesek vagyunk rá), és a Ciudadanos (Állampolgárok) nevű liberális középpárt. Mindkettő csupán néhány éve tűnt fel az országos politikában, és mindkettőt harmincas éveikben járó fiatalok irányítják.

A politikai elemzők szerint ez egyértelműen igazolja a spanyol választók igényét a változásra, a politikai élet megújulására. Ugyanakkor a pártok ideológiájukban és elképzeléseikben olyan távol állnak egymástól, hogy emiatt nem tudtak közös nevezőre jutni a kormányalakítási tárgyalások során.