Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Ismét megjelent Fidel Castro

Ismét megjelent a nyilvánosság előtt csütörtökön Fidel Castro korábbi kubai elnök, aki visszavonulása óta alig mutatkozik.

A szigetország 89 éves egykori vezetője egy iskolába látogatott el, hogy részt vegyen a sógornője születésnapja alkalmából rendezett megemlékezésen. Vilma Espín együtt harcolt Castróval hatvan évvel ezelőtt a Batista-rendszert megdöntő kubai forradalomban. Később az egyik legnagyobb hatalommal bíró nő lett Kubában. 2007-ben, 77 évesen halt meg.

A kubai állami televízió képein Fidel Castro az Espínről elnevezett iskolában egy asztalnál ül, diákokkal és tanárokkal beszélget. Az egykori elnök rendszeresen fogad otthonában külföldi politikusokat, és gyakran jelennek meg cikkei is lapokban, de ritkán mutatkozik nyilvánosan.

Castro, aki augusztusban lesz 90 éves, 2008-ban adta át az ország vezetését öccsének, a most 84 éves Raúlnak, Vilma Espín özvegyének.

Címlapról ajánljuk

Oeconomus: megváltoztak a turistacélpontok Görögországban a migráció miatt

Évente több millió turista látogat Görögországba. A görög gazdaság a 2008-as világválság után éppen 2015-re tért magához, amikor viszont a menekültválság tette próbára a nemzetgazdaság hosszú ideje meghatározó ágazatát. A hatásokról készített tanulmányt az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×