Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Az ellenzék fő ereje elfogadta a tűzszünetet Szíriában

A szíriai mérsékelt ellenzék fő erejét képviselő Tárgyalási Főbizottság (HNC) szerdán közölte, előzetesen két hétre elfogadják a február 27-én hatályba lépő fegyvernyugvást az öt éve polgárháború dúlta Szíria területén.

A Szaúd-Arábia által támogatott HNC hangsúlyozta, ez az időtartam alkalmat ad arra, hogy megvizsgálják a másik fél - a Bassár el-Aszad szíriai elnök vezette damaszkuszi kormányzat - elkötelezettségének mértékét.

Washington és Moszkva hétfőn közös közleményben jelentette be, hogy február 27-én hatályba lép a szíriai fegyvernyugvás, amely ugyanakkor nem vonatkozik az Iszlám Állam nevű dzsihadista csoportra és az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet helyi ágának számító an-Nuszra Frontra sem.

A szembenálló feleknek damaszkuszi idő szerint péntek délig kell biztosítaniuk az orosz vagy az amerikai felet a tűzszünet iránti elkötelezettségükről.

A Tárgyalási Főbizottság már hétfő este jelezte, hogy elfogadja a fegyvernyugvást, de ezt akkor még feltételekhez kötötte volna: ha a szíriai kormány véget vet tizennyolc, a felkelők kezén lévő térség ostromának, a légi és tüzérségi támadásoknak, valamint szabadon engedi a foglyokat.

Kedden a SANA szíriai állami hírügynökség a szíriai külügyminisztériumra hivatkozva jelentette, hogy a damaszkuszi rezsim elfogadta az Egyesült Államok és Oroszország megállapodását a szíriai tűzszünetről. A szíriai külügyi tárca közlése szerint a kormány általában véve leállítja fegyveres bevetéseit, azonban az IÁ és az al-Kaidához közel álló csoportok tagjai ellen továbbra is fel fog lépni.

A 2011. márciusában békés tiltakozásokkal kezdődött, majd véres polgárháborúvá szélesedett szíriai konfliktusban hivatalos becslések szerint több mint 250 ezer ember halt meg, és 11 millióan váltak földönfutóvá.

Címlapról ajánljuk
Vészkapcsoló – Hogyan tiltaná ki Kínát az EU a piacairól?

Vészkapcsoló – Hogyan tiltaná ki Kínát az EU a piacairól?

Új kereskedelmi fegyver, avagy „vészkapcsoló” kidolgozására készül az Európai Unió, amellyel akár azonnal kizárhatná az európai piacról a kínai cégeket. A lépés hátterében az európai ipart egyre erősebben szorongató kínai verseny és a két gazdaság közötti kereskedelmi egyensúlytalanság áll.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×