Infostart.hu
eur:
364.38
usd:
324.81
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Lavinához hasonlított a menekülthullámot a német pénzügyminiszter

Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter szerint a menekülthullám olyan, mint egy lavina, és meglehet, hogy még csak most indult el.

A konzervatív CDU politikusa német hírportálok csütörtöki beszámolói szerint előző este egy berlini tanácskozáson elmondott beszédében kiemelte, hogy lavinát akár egy "kissé óvatlan síző" is elindíthat azzal, hogy "a lejtő tetején megmozgat egy kis havat".

Nem tudni, hogy a lavina már lezúdult a völgybe vagy a lejtő felső részén van. Amennyiben még csak most indul meg lefelé, "a kihívás elég nagy", és Németország egyedül nem tud megbirkózni vele, még az uniós belső határt képező határainak ellenőrzésével sem.

A migrációs nyomás problémáját az európai országok csak közösen tudják megoldani, és ha ez nem sikerül, akkor "nagyon rossz lesz mindannyiunknak" - mondta a miniszter.

Hangsúlyozta: Németországnak földrajzi fekvéséből és történelméből adódóan kötelessége dolgozni azért, hogy "mindenáron sikerüljön az európai egyesülés".

Korábban már többször kifejtett gondolatát megismételve kifejtette, hogy a menekülthullám a globalizáció megnyilvánulási formája, a menedékkérők tömeges beáramlása Németországba "társadalmunk randevúja a globalizációval".

Wolfgang Schäuble a Centrum für Europäische Politik (cep) nevű agytröszt alapításának tizedik évfordulója alkalmából rendezett tanácskozáson fejtette ki véleményét. A cep honlapján megjelent beszámoló szerint szólt arról a meggyőződéséről is, hogy hosszabb távon egyre inkább előrehalad az a folyamat, amelyben a nemzetállamok elveszítik szabályozási monopóliumukat.

Az internet és a pénzügyi piacok szabályozásával kapcsolatban kiemelte, hogy "a nemzetállam nem tudja megoldani ezeket a nagy feladatokat".

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×