Infostart.hu
eur:
364.59
usd:
325.87
bux:
0
2026. november 6. péntek Lénárd

Elsöprő győzelemre számít a demokratikus ellenzék a mianmari választásokon

Elsöprő győzelemre számít a Nobel-békedíjas Aung Szan Szú Kji vezette ellenzéki Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) a Mianmarban 25 éve először megtartott szabad parlamenti választásokon - közölték a párt illetékesei hétfőn.

Vin Htein NLD-szóvivő hétfő reggeli nyilatkozata szerint pártja akár 80 százalékos eredményt is elérhetett a történelmi jelentőségű voksoláson. Az NLD egy másik magas rangú tisztségviselője, Han Tha Mjint szintén arról számolt be, hogy az első részeredmények szerint vezet az ellenzéki párt, bár azt is leszögezte: egyelőre nem biztos, hogy képesek lesznek önállóan kormányt alakítani, mivel ehhez jelöltjeiknek az egyéni választókörzetek kétharmadában kellene győzedelmeskedniük.

Ez utóbbi oka, hogy a parlamenti helyek negyede a mianmari junta hivatalos feloszlatása dacára továbbra is a hadsereg nem választott tagjai számára van fenntartva. Ebből fakadóan az NLD-nek és szövetségeseinek a maradék, választott helyek kétharmadát kell megszerezniük ahhoz, hogy a hadsereg befolyása nélkül tudjanak kormányozni, bár az alkotmányt így sem tudják majd megváltoztatni, mert ehhez háromnegyedes többség kell.

Az első részeredmények mindenesetre arra engednek következtetni, hogy a korábbi junta irányítóit, visszavonult tábornokokat tömörítő Szövetségi Szolidaritás és a Fejlődés Pártja (USDP) jelentős vereséget szenvedett. Az előzetes adatok szerint a kormányzó párt több erős embere elvesztette parlamenti helyét, köztük például a törvényhozás jelenlegi elnöke is.

A mianmari hatóságok hétfőn folyamatosan hozzák nyilvánosságra a választási eredményeket, bár megfigyelők szerint egyértelmű képet csak keddre lehet majd kapni az ország új törvényhozásának összetételéről.

A vasárnapi választást a négy éve kezdődött demokratikus átmenet próbájának tekintették megfigyelők. Az országot 1962 óta vaskézzel irányító katonai kormányzat 2011-ben oszlatta fel önmagát.

A voksoláson több mint 90 párt 6000 jelöltje indult. A választási bizottság közlése szerint rendkívül magas, mintegy 80 százalékos volt a részvétel.

A választás tétje a parlament összetételén kívül az új államfő személye is, akit a törvényhozás néhány hónap múlva választ meg. Aung Szan Szú Kji, aki a juntától örökölt alkotmány értelmében nem indulhat az elnökválasztáson, kijelentette: az NLD győzelme esetén "az elnök fölött" fog állni.

A szavazóhelyiségek zárása után vasárnap Alexander Lambsdorff, az európai megfigyelők küldöttségének vezetője közölte, hogy "nem látott csalásra utaló jeleket". Hozzátette azonban, hogy "a folyamat még korántsem ért véget", és bármi történhet a szavazatok összeszámlálásakor vagy az urnák szállításakor.

Az utolsó szabadnak tekintett - 1990-es - választásokon a junta meglepetésre engedte indulni és győzni az NDL-t, de nem ismerte el az eredményeket, a házi őrizetben tartott Aung Szan Szú Kji pedig nem szavazhatott.

A 2010-es választásokon az USDP meggyőző győzelmet aratott, de nem igazán volt vetélytársa: Aung Szan Szú Kji pártja bojkottálta a voksolást. A 2012-ben tartott időközi választásokon az NLD a 44 hely közül 43-at megnyert.

Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Pánikhangulat az ázsiai tőzsdéken, a kereskedést is le kellett állítani

Pánikhangulat az ázsiai tőzsdéken, a kereskedést is le kellett állítani

Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangulat péntek reggelre Ázsiát is elérte: a japán tőzsde több mint 6, a dél-koreai Kospi pedig több mint 8 százalékos mínuszban is járt, utóbbinál a kereskedést is fel kellett függeszteni. A befektetőkre ráadásul újabb komoly erőpróba vár, délután ugyanis érkezik a kulcsfontosságú amerikai munkaerőpiaci jelentés, amely tovább fokozhatja a piaci kilengéseket.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×