eur:
388.45
usd:
360.74
bux:
68568.49
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Kezdi a kitoloncolásokat Németország

A tervezettnél korábban, már a hét végén életbe léphet Németországban a menekültügyi eljárás gyorsításáról szóló törvény, s így már a jövő héten elkezdődhet az elutasított menedékkérők kitoloncolása az országból - közölték a német kormány tagjai és a német sajtó pénteken.

Thomas de Maziere belügyminiszter szászországi látogatásán azt mondta, hogy a törvény még a hét végén életbe lép, és ezt követően azonnal meghozhatják a gyorsított kitoloncolásokhoz szükséges intézkedéseket. A hétvégén ugyanakkor még nem kell jelentősebb lépésekre számítani - tette hozzá.

A kitoloncolás nem a szövetségi kormány, hanem a német tartományok feladata, de Berlin támogatást fog nyújtani a tartományoknak, egyebek mellett repülőgépeket foglalt le és intézkedik arról, hogy a kitoloncolandókat elszállító járatok rendben felszállhassanak a németországi repülőterekről - közölte a belügyminiszter.

Thomas de Maziere azt is leszögezte, hogy a kitoloncolásoknak "természetesen emberségesnek és tisztességesnek kell lenniük", mindazonáltal "számuk növekedni fog".

Hasonlóan nyilatkozott pénteken Peter Altmaier kancelláriaminiszter, a kormány menekültügyi főkoordinátora, aki kijelentette, hogy a korábban közölt november 1-jei dátumnál hamarabb megkezdik majd a kitoloncolásokat.

Altmaier ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy Európában "minél több kerítés épül, annál nagyobb a szenvedés". "Európának gondoskodnia kell róla, hogy a (menekültek) mozgása és beáramlása rendezett és szervezett módon zajlik" - tette hozzá.

Korábban egy több mint 30 napilapot átfogó német szerkesztői hálózat, a Redaktionsnetzwerk kutatásaira hivatkozva arról számolt be, hogy a menekültügyi eljárás gyorsításáról szóló törvényt már pénteken kihirdetik a Német Szövetségi Köztársaság hivatalos lapjában, és ezzel a törvény lényegi elemei, mint például az elutasított menedékkérők visszaküldéséről szólók az eddig tervezettől eltérően nem november elsején, hanem már szombaton hatályba lépnek. A törvénycsomagot a múlt héten fogadta el a német parlament.

A szerkesztőségi hálózat értesülései szerint várhatóan már a jövő hét elején nagyobb számban sor kerül azoknak a menedékkérőknek a visszaküldésére, akiknek a kérvényét elutasították a német hatóságok. A szövetségi és a tartományi hatóságok között már zajlik az egyeztetés a listák összeállításáról.

De Maziere és Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter szintén pénteken egy további programot indított útjára, amely kifejezetten a Balkánról érkezett, de menedékjogot nem kapott migránsok hazatelepítésének felgyorsítását célozza. A két német tárcavezető a Reuters brit hírügynökség értesülései szerint közös levelet küldött hat balkáni ország külügyminisztereinek, amelyben arra kérik őket, hogy fogadják el a Németország által az elutasított balkáni menedékkérőknek kiadott úgynevezett "laissez-passer" dokumentumokat.

Ezek a dokumentumok a hazautazásra jogosítják fel azokat, akiknek nincs útlevelük, s ezért nem tudnának visszatérni hazájukba. Ugyanakkor általában gondot szokott okozni, hogy a laissez-passer papírok elismertetése hosszú időt vehet igénybe.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Nagyot ralizott az OTP!

Nagyot ralizott az OTP!

Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés hétfő reggel, ezt követően Európában a múlt heti esés után szép pluszban zártak a tőzsdék, és Amerikában is az emelkedésé volt a főszerep. A hét első napján idehaza a külkereskedelmi adatokra volt érdemes figyelni, külföldön pedig nem várható nagyobb piacmozgató esemény. A magyar tőzsdén is kedvező hangulatban telt a kereskedés, elsősorban az OTP-nek köszönhetően.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×