Infostart.hu
eur:
364.6
usd:
325.16
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Forródrótot hoz létre Amerika és Oroszország

Ismét közvetlen kommunikációs kapcsolatot hoznak létre Washington és Moszkva között - jelentette be a Pentagon. A döntés azt követően született meg, hogy Oroszország is bekapcsolódik Szíriában az Iszlám Állam elleni légicsapásokba.

Megérkeztek az első orosz harci repülők a nemrég létrehozott szíriai támaszpontra. A Pentagon információi szerint már mintegy három tucat gépet telepített Moszkva az Iszlám Állam elleni légicsapásokhoz a közel-keleti országba.

Hétfőn az ENSZ közgyűlésen résztvevő amerikai és orosz elnök kilencven perces megbeszélést folytatott, ezen kiemelt téma volt a szíriai válság kezelése. A tárgyaláson, illetve a két vezetőnek a közgyűlésen elmondott beszédében is elhangzott, mindkét állam kész a terrorszervezet ellen az együttműködésre. Vlagyimir Putyin orosz államfő a megbeszélés után tájékoztatta a sajtót.

"A mai megbeszélés nagyon konstruktív, hatékony és meglepően őszinte volt. Véleményünkben nagyon sok közös pontot találtunk, de vannak különbözőségek is. Ennek ellenére - véleményem szerint - képesek lehetünk együtt dolgozni a közös kihívások megoldása érdekében" - mondta Putyin.

Ezen különbségek elsősorban Bassár el-Aszád jövőjével kapcsolatosak, amerikai szerint a szíriai vezetőnek záros határidőn belül távoznia kell a politikából, Oroszország viszont sokkal engedékenyebb a kérdésben.

Barack Obama nem nyilatkozott a megbeszélés után, azonban az államfő kíséretének egy név nélkül nyilatkozó tagja közölte, a csúcstalálkozón a két vezető megállapodott, hogy utasítják katonai vezetőiket, folytassanak tárgyalásokat, elkerülendő a konfliktusokat a Szíria légterében végrehajtott esetleges műveletek során.

A Pentagon másnap már be is jelentette, ismét közvetlen kommunikációs kapcsolatot létesítenek Washington és Moszkva között.

"Ahogy az amerikai elnök orosz kollégájával tárgyalva megállapította, a két ország közös érdeke az Iszlám Állam elleni fellépés Szíriában. Az esetleges véletlen találkozásokról folytatandó megbeszélések célja, hogy a szövetséges légicsapásokat ne zavarja meg semmilyen jövőbeli orosz légimanőver, biztosítani tudjuk azok biztonságát, illetve megelőzzük a hibákat a célpontok meghatározásában vagy megítélésében" - mondta Peter Cook, a Pentagon szóvivője.

A katonai kapcsolatokat az ukrán válság kezdete, illetve a Krím orosz elcsatolása után szakította meg a két ország. A két védelmi miniszter szeptember közepén telefonon egyeztetett, először a viszony befagyasztása óta.

A Pengaton szóvivője bejelentette azt is, az Egyesült Államok szünetelteti a szíriai fegyveres ellenzékiek kiképzését, miután - múlt héten - amerikai kiképzésű felkelők járműveket és lőszereket adtak át az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat szíriai ágának tartott an-Nuszra Frontnak, hogy biztonságban áthaladhassanak a szervezet uralta területeken.

Hanganyag: Király István Dániel

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×