Infostart.hu
eur:
389.11
usd:
330.18
bux:
0
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Látogatói csúcsot döntött az ünnepi hét a világkiállítás magyar pavilonjában

Látogatói csúcsot hozott a magyar pavilonnak az augusztus második felében rendezett ünnepi hét a milánói világkiállításon - tájékoztatta Rétfalvi Flóra, a pavilon kommunikációs vezetője csütörtökön az MTI-t.

Több mint húszezren voltak kíváncsiak az augusztus 18-án tartott tehetség napjára, amelyen a Polgár testvérek játszottak szimultán sakkversenyt a látogatókkal, délután pedig a Virtuózok tehetségei fiatal olasz zenészekkel közösen tartottak komolyzenei koncertet - ismertette.

A hét másik kiemelkedő eseménye az augusztus 20-ai államalapítás ünnepéhez kapcsolódó programsorozat volt, amelyre szintén több ezren voltak kíváncsiak - közölte a kommunikációs vezető.

A magyar pavilon augusztus 20-án is egyedi programokkal várta a látogatókat - írta. A programsorozat az Expo főutcáján promenáddal és aratófelvonulással indult, majd a magyar pavilonban ünnepélyes keretek között megáldották az ősi alakor búzából készült új kenyeret.

Bemutatkozott a Halasi Csipkeház és a Kalocsai Hagyományőrző Egyesület Kézműves Közössége, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége pedig kézműves mesterei pedig betekintést adtak a magyar népművészetbe. Az estét a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Junior Príma Díjas zenészeinek előadása, majd Bogányi Gergely Kossuth-díjas zongoraművész koncertje zárta - olvasható a közleményben.

Címlapról ajánljuk
Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.

Néprajzkutató: a karácsony olyan ünnep, ami mindenkihez szól

A karácsonyi ünnepkörben mindenki megtalálhatja maga számára azt, ami fontos – mondta az InfoRádióban Tátrai Zsuzsanna. A néprajzkutató hozzátette: az ünnep szimbólumai és előkészületei manapság is nagy jelentőséggel bírnak, de a szokások megváltoztak.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×