Infostart.hu
eur:
388.7
usd:
329.99
bux:
0
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Horvátország megerősítette Szerbiával közös határát

Horvátország fokozott biztonsági intézkedéseket vezetett be Szerbiával közös határán - jelentette be Ranko Ostojic belügyminiszter csütörtökön, a Nova TV esti híradójának adott interjújában.

"Új fejlemény a magyar határkerítés megépítése, amely Horvátország felé terelheti a migránsokat" - mondta. Hozzátette, hogy az ország eddig sikeresen megvédte határait, és reméli, ez a közeljövőben is így marad. Utalt arra is, hogy minap egy nagyobb migráns csoport megrohamozta a szerb-magyar határt, és a szerb rendőrségnek be kellett avatkoznia.

Kiemelte, hogy ha érkeznek menekültek, nem fognak a parkokban aludni, mint ahogy azt a szomszédos államban látni lehet. "Horvátországnak vannak olyan kapacitásai, hogy ez ne történhessen meg" - mondta.

A miniszter utalt rá, hogy Horvátország és Szerbia között létezik egy szerződés, amely szerint Horvátország visszaküldheti az illegális határsértőket abba az országba, amelyből jöttek.

A horvát belügyminisztérium adatai szerint 2014-ben 516 illegális határsértőt tartóztattak fel a hatóságok, idén, az év első hét hónapjában pedig 118-at, ami 77 százalékos csökkenést jelent.

A horvát kormány júliusban úgy döntött, hogy két éven belül 550 menekültet fogad be, hogy a többi tagországgal együtt könnyítsen a Görögországra és Olaszországra nehezedő, jelentős migrációs nyomáson.

Bár Horvátország két éve EU-tag, továbbra sem célállomás a bevándorlók számára. Az utóbbi tíz évben csaknem 5000 ember kért menekültstátust, és közülük mindössze 150-en kapták meg.

Címlapról ajánljuk
Javult a helyzet, de még mindig felpörög karácsonykor a lelki segélyvonalak forgalma

Javult a helyzet, de még mindig felpörög karácsonykor a lelki segélyvonalak forgalma

A Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének elnöke az InfoRádióban arról beszélt, hogy sokat javult a helyzet az adventi időszakban az elmúlt két évtizedben, de még mindig tíz-tizenöt százalékkal megnő év végén azok száma, akik szorongásukkal, fájdalmukkal, vagy éppen a magány miatt megkeresik valamelyik tagszolgálatot.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×