Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Hét év börtönre ítéltek pénteken egy másként gondolkodó kínai újságírót

Államtitkok kiszivárogtatásáért hét év börtönre ítélték pénteken a 71 éves másként gondolkodó kínai újságírót, Kao Jűt, aki fellebbezni fog az ítélet ellen - közölte fivére pénteken a South China Morning Post című lap szerint.

A fővárosi 3-as számú középfokú bíróság elsőfokú ítéletét megelőzően még tavaly novemberben folytatták le a tárgyalást Kao ügyében. A külföldön jól ismert újságírót tavaly áprilisban vették őrizetbe annak gyanújával, hogy illegálisan megszerzett egy titkos pártdokumentumot és annak másolatát egy külföldi honlap rendelkezésére bocsátotta.

Feltételezések szerint ez az úgynevezett 9-es számú dokumentum volt, a központi pártszervek egy körlevele, amelyben a kádereket hét, a társadalomra felforgató hatású jelenség elleni harcra buzdították. Köztük volt a nyugati alkotmányos demokrácia, illetve az emberi jogok és a szólásszabadság követelése. Kao a témához kapcsolódóan cikket is megjelentetett a Deutsche Welle német állami rádióállomás kínai nyelvű honlapján.

A kínai központi televízió (CCTV) tavaly őszi felvételén Kao, akinek arcát kitakarták, bűnbánatot és önkritikát gyakorolt, s hozzátette: tettéért, amivel "megsértette a nemzet érdekeit", kész a jogi felelősséget vállalni. Később az ügyészekkel közölte, hogy mindezt a fia elleni fenyegetéssel csikarták ki belőle. A vád alapján maximális börtönbüntetése 15 év lehetett volna.

A Hszinhua kínai állami hírügynökség rendőrségi forrásra hivatkozva korábban közölte, hogy az asszonyt már egyszer - 1993-ban - államtitkok kiszivárogtatásáért hat év börtönre ítélték, előtte pedig, az 1989-es Tienanmen téri diáklázadások leverését megelőző napon ugyancsak elfogták és 15 hónapon át fogva tartották.

Testvére beszámolója szerint a pénteki ítélethirdetéskor Kao nyugodt volt és mosolygott. Egy vele készült interjúban korábban azt mondta, "a hegyeket és a folyókat meg lehet változtatni, de egy ember természetét nem". Mint mondta, a múltbéli hét év fogság nem lohasztotta le lelkesedését.

Kao Jün dolgozott a China News Service hírügynökségnél és az Economics Weekly főszerkesztő-helyettese is volt.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×