Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Beszámoló a szíriai klórtámadásokról

Első ízben kaptak szemtanúktól beszámolót az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagjai a Szíriában klórgázzal végrehajtott támadásokról egy helyi idő szerint csütörtökön, zárt ajtók mögött tartott meghallgatáson - jelentették a hírügynökségek.

A gáztámadásokról már korábban tájékoztatott a sajtó és az emberi jogi szervezetek, de közvetlenül érintett személyek eddig nem jutottak el a testület elé. Most két szíriai orvos mondta el a világszervezet New York-i központjában, hogy mit tapasztalt. Õk a klórgáz áldozatait kezelték márciusban, az északi Idlíb tartományban.

Jelen volt egy szíriai fiatalember is, aki 2013. augusztus 21-én szarin ideggázzal végrehajtott támadást élt túl Damaszkusz egyik külvárosában. A sajtóval közölte: hangsúlyozta a tanács tagjainak, hogy milyen sokat számít, hogy a nemzetközileg tiltott cselekmény büntetlen maradt, és "a BT tétlensége csak a szélsőségeseket erősíti, mert a reménytelenséget táplálja".

A Nyugat főként az Egyesült Államok fenyegetésével kikényszerítette a szíriai vegyi fegyverek leszerelését, de a rendszer azóta klórgázzal pusztítja az ellenfeleit, akiket terroristának minősít.

Az egyik orvos elmondta, hogy a BT 15 tagjának túlnyomó többsége elszámoltatást követel, kivéve Szíria szövetségeseit: Oroszországot, Kínát és Venezuelát. Moszkva azzal érvel, hogy nincs egyértelmű bizonyíték a damaszkuszi kormányzat bűnösségére.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×