Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Kormánya első három évét értékelte Robert Fico

Kormánya hároméves tevékenységét értékelte és jövőbeli célkitűzéseit ismertette Robert Fico szlovák miniszterelnök Pozsonyban hétfőn.

A kormánypalotában megtartott, ünnepélyes keretek között zajló rendezvényen, amelyen kabinetjének csaknem minden tagja részt vett, Fico közel egy órán át tartó beszédben taglalta a kormányprogramban megfogalmazottak teljesítésének eddigi menetrendjét.

Beszédében kiemelte: a 2012-es parlamenti választások eredményei az ország történetében először tették lehetővé, hogy Pozsonyban "egyszínű" kormány álljon fel, s ez a kabinet olyan sikeres, ugyanakkor önkorrekcióra is képes kormánynak bizonyult, amely "megkímélte" a lakosságot a kormányon belüli viszályoktól, és "stabil politikai alternatívát" nyújt.

Felidézte: kormányprogramjuk összeállításakor négy súlyponti célkitűzésre - a közkiadások konszolidációjára, a gazdasági fejlődés megtartására, a válság következményeinek enyhítésére, valamint a munkanélküliség csökkentésére - összpontosítottak, s ezek terén - mint az az értékelése későbbi szakaszában elmondottakból kiderült - jelentős eredményeket sikerült elérniük.

Összefoglalta az elmúlt három év főbb kormányzati intézkedéseit. Elmondta: Szlovákia az elmúlt időszakban a költségvetési fegyelem terén az Európai Unió (EU) egyik élenjáró országa lett. Hozzátette: a konszolidációs törekvéseket a továbbiakban is az eddigi elvek mentén fogják folytatni, úgy, hogy a kapcsolódó intézkedések ne fogják vissza a gazdaság fejlődését. Ezzel összefüggésben rámutatott: a gazdasági fejlődés mutatói az EU-n belül jónak számítanak, példaként azt hozta fel, hogy Szlovákia 2016-ban 3,8 százalékos GDP-növekedés elérését célozza meg.

Sikeresnek nevezte kormányának a munkanélküliség csökkentése terén megvalósított lépéseit. Kifejtette: Szlovákia ma már nem tartozik a legnagyobb munkanélküliséggel küszködő uniós országok közé, a munkanélküliségi rátát a 2012-es 14 százalékról közel 12 százalékra sikerült csökkenteni. Ugyanakkor hozzátette: a munkanélküliség csökkentése továbbra is a "legnagyobb kihívások egyike" marad.

A szlovák miniszterelnök a válság következményei enyhítésének egyik fontos hazai pilléreként jellemezte kormánya "szociális intézkedéscsomagját", amelynek folytatását helyezte kilátásba egy második csomag formájában. Kifejtette: az eltelt három évben Szlovákiában 320 euróról 380-ra növelték a minimálbér összegét, bevezették a minimál nyugdíj intézményét, és csökkentették az alacsony bevételűek járulékterheit. Bejelentette: a kabinet május 23-án hagyja jóvá a második szociális csomagot, ennek egyik központi eleme a lakossági gáz árának jelentős mértékű csökkentése lesz, s az 2016 januárjától lép majd hatályba.

Fico az aktuális kormányzati ciklus - a 2016-os parlamenti választásokig - hátralévő egy évének prioritásai között említette a kormányprogram további megvalósítását, a korrupció visszaszorítását, valamint kilátásba helyezte bizonyos stratégiai vállalatok reprivatizációs folyamatának folytatását is. Ez utóbbival összefüggésben megjegyezte: megvizsgálják annak lehetőségét, hogy milyen módon növelhetné az állam a jelenleg birtokolt részesedését a Szlovák Villamos művekben (SE), amelynek többségi tulajdonrészének eladásáról tavaly döntött az olasz Enel.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről
DPK

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

Miskolcon a digitális polgári körök gyűlésének vendége volt Orbán Viktor. Az esemény leginkább kérdezz-felelek formában zajlott, a megjelentek kérdezhettek a pártelnök-miniszterelnöktől. A Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, és ha eldöntötték, akkor áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér. Kijelentette, a Benes-dekrétumok ügyét rendbe kell tenni, a joghátrányt szenvedők segítséget fognak kapni. Jelezte, a Kassa-Miskolc gyorsvasút beleilleszkedne a kormány nemzetstratégiájába. Orbán Viktor felsorolta nagy terveit is, megnevezte közülük a legnagyobbat. Tényként jelentette ki, hogy Nyugat-Európa vezetői háborúba fognak menni.

Könyörgőre fogja az operatív törzs: nincs vége a télnek, visszatér a -20 fok

A meteorológiai előrejelzések alapján szombaton a Nyugat-Dunántúlon minimális ónos esőre, míg az országban többfelé ködre kell számítani, vasárnap estétől pedig újra extrém hideg, akár -15, -20 Celsius-fok is várható, elsősorban az északkeleti országrészben – közölte az operatív törzs szombaton.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Sosem látott felvételeken a NATO egyik legmerészebb akciója – Így menekült meg a vesztésre álló Ukrajna?

Sosem látott felvételeken a NATO egyik legmerészebb akciója – Így menekült meg a vesztésre álló Ukrajna?

Jens Stoltenberg tíz évig állt a világ legnagyobb védelmi szövetsége, a NATO élén, a hidegháború utáni legnehezebb időszakban vezetve a szervezetet. Az ukrajnai háború második évében ért volna véget a mandátuma, de mivel utódjában nem sikerült megegyezni, még egy évet elvállalt. Utolsó főtitkári évében minden fontos helyszínre egy dokumentumfilmes kamerája követte, így most mi is betekintést nyerhetünk abba, hogyan zajlik egy NATO-főtitkár munkája, amely a világ egyik legösszetettebb diplomáciai feladatát jelenti, és hogyan próbálta meg Stoltenberg rávenni a szövetségeseket a vesztes helyzetbe került Ukrajna támogatására.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×