Thomas Wright, az intézet programigazgatója szerint az a hiedelem, miszerint a görögök eurózónabeli tagságának feladása miatt keletkező válság továbbterjedése megakadályozható, inkább növeli, semmint csökkenti annak a valószínűségét, hogy Athén elhagyja a közös valutát használó európai uniós államok körét.

A szerző utalt azokra a sajtóértesülésekre, amelyek szerint a német kormány úgy látja, hogy az eurózóna jelenleg sokkal jobban meg tudna birkózni Görögország esetleges kilépésével, mint 2012-ben. Hozzátette, hogy ezzel a legtöbb elemző egyetért. Wright szerint nehéz biztosra venni, de ha a válság továbbgyűrűzésének veszélye alábbhagy, ez paradox módon inkább megnöveli annak a kockázatát, hogy Athén elhagyja az eurózónát. Ennek szerinte egyszerűen az a magyarázata, hogy 2012-ben, az európai adósságválság tetőfokán a katasztrofális következmények réme mindenkit visszatartott: a görög szavazók is féltek, és az Európai Központi Bank (EKB) valószínűleg akkor sem kényszerítette volna akaratát a dél-európai országra, ha akkor a populista Sziriza nyerte volna a választásokat.

Ha az EKB és Németország jelenleg úgy érzékeli, hogy kordában lehetne tartani a görög kiválás következményeit, kevésbé lesznek hajlandóak arra, hogy súlyos engedményeket tegyenek Athénnak.

A Ciprasz vezette kormány a maga részéről úgy érezheti, hogy legyűrheti a kilépés körüli viharokat. A Sziriza vezetője tisztában van azzal, hogy a szavazók amiatt választották meg pártját, mert alapvetően különbözni látszik az összes többi párttól. Wright szerint Ciprasz éles eszű, és képes arra, hogy a körülmények változásához igazítsa taktikáját, azonban elég valószínűtlen lenne, ha feladná politikájának legfőbb fundamentumát, csak azért, hogy beilleszkedjen az európai környezetbe.

A Brookings kutatója szerint amiatt tűnik kevéssé valószínűnek az a forgatókönyv, hogy Athén feladja tagságát az eurózónában, mert Berlin a válság továbbterjedésének alacsony kockázatáról szóló német kijelentések ellenére sem akar kísérletezni. Az viszont biztos, hogy a német kormány hajlandó elmenni a szakadék széléig, ahogy az EKB is bevetheti néhány, a pénzügyi piacokon "nehézfegyvernek" minősülő eszközét a görög bankok sakkban tartására.

Az elemző mindenesetre úgy véli, hogy Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter nagyobb veszélyt jelent az eurózónára, mint Ciprasz. Öt évvel ezelőtt Angela Merkel német kancellár teljes felhatalmazásával a miniszter - Németországot megkímélve - megszorítási politikát, strukturális reformokat, szűk mozgásterű monetáris politikát és a bankok adósságának államosítását kényszerítette az eurózóna perifériáján lévő államokra. Később a dél-európai országok mérsékelt pártokat segítettek hatalomra, akik azt ígérték, változtatnak ezen a politikán, Schäuble és Merkel azonban hajthatatlan maradt. A kormánypártok az érintett államokban fokozatosan elvesztették hitelüket, és ebből a szociáldemokratáktól balra álló Szirizához hasonló populista pártok húztak hasznot: Spanyolországban a Podemos, Írországban a Sinn Fein és Franciaországban a szélsőjobboldali Front Nationale. Wright szerint a következő hetekben Berlin valószínűleg a Sziriza felelőtlenségét fogja hangoztatni.

A szakértő úgy látja, hogy Európa populistái döntő pillanathoz érkeztek. Az eurózónában korábban soha nem jutott még kormányra egy radikális eszmékhez közel álló politikai tömörülés. A Sziriza és a mérsékeltebb baloldali pártok között annyi a különbség, hogy Ciprasz hajthatatlannak tűnik abban, hogy kenyértörésre viszi a dolgot Németországgal, ha nem teljesítik követeléseit. Amennyiben azonban a Radikális Baloldal Koalíciója megkapja azokat az engedményeket, amelyeket a mérsékelt pártok nem tudtak elérni, ez ütőkártyát ad az eurózóna perifériáján lévő országok populistáinak a kezébe.

Ciprasz már a kampány alatt úgy nyilatkozott, hogy "január 25. új kezdetet jelent, és a Sziriza győzelmét Spanyolországban a Podemos, következő évben Írországban pedig a Sinn Fein folytatja majd". Természetesen ha a görög baloldaliaknak nem sikerül kicsikarniuk a megfelelő engedményeket, ez hatalmas veszteséget jelentene a populista pártoknak.

Wright szerint Németország számára az lenne a legideálisabb helyzet, ha a Sziriza fokozatosan elveszítené hitelességét Görögországban - vagy amiatt, hogy kudarcot vall vagy azért, mert felelőtlenül kezeli a gazdasági problémákat. Ez pedig óva intené a többi országot is attól, hogy a kedvezményekért cserében populista pártokra szavazzanak. Az elemző mindenesetre úgy látja, hogy Berlint akkor is hatalmas veszteség érné, ha Ciprasz pártja kudarcot vallana, és Athénnak ki kellene lépnie az eurózónából.

A Brookings Intézet elemzője szerint létezik középutas megoldás: egy széles körben elfogadott, átfogó megegyezés a dél-európai országokkal. Ezt a javaslatot azonban korábban már elvetette a német kormány. Wright mindazonáltal úgy véli, hogy ezt a megoldást az eurózóna perifériáján lévő államok kormányai is támogatni tudnák, hiszen a megegyezés kirántaná a talajt a számukra fejtörést okozó populisták alól.