Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Scales of justice and Gavel on wooden table and Lawyer or Judge working with agreement in Courtroom, Justice and Law concept.
Nyitókép: Pattanaphong Khuankaew/Getty Images

Borzalomba torkollt a budapesti kikapcsolódás

Kilenc évre ítélt egy külföldi nőt féltékenységből elkövetett emberölés miatt a Fővárosi Törvényszék első fokon – tudatta a törvényszék sajtótitkársága közleményben az MTI-vel hétfőn.

Az ítélet szerint a vádlott 2019 óta párkapcsolatban élt a szintén külföldi sértettel, azonban a nő „átlagosat meghaladó féltékenysége miatt sok volt köztük a konfliktus”.

2024. február 18-án a pár Budapestre utazott kikapcsolódni, és az érkezésük estéjén nagyobb mennyiségű alkoholt fogyasztottak. Az éjszaka folyamán a szállásukon a vádlott féltékenysége miatt szóváltásba keveredtek, majd

a nő elővett egy katonai boltban vásárolt, 9,5 centiméter pengehosszúságú bicskát, és azzal kétszer megszúrta a férfit,

aki az erős vérzés következtében rövid időn belül a helyszínen meghalt – áll a közleményben.

A vádlott, bár hívott segítséget, először kismértékben átrendezte a bűncselekmény helyszínét. A nő segélykiáltását hallva először a szomszédok értesítették a mentőket, a nő csak később hívta a segélyhívót.

A bíróság a büntetéskiszabás során súlyosító körülményként vette figyelembe a vádlott ittas állapotát, illetve az éjszakai elkövetést. Enyhítő körülményként értékelte többek között a nő büntetlen előéletét, megbánó magatartását és azt, hogy két kiskorú gyermek eltartásáról gondoskodik.

Mindezek alapján a törvényszék emberölés miatt 9 év börtönre ítélte azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható, illetve 10 évre kitiltotta Magyarország területéről.

Az elsőfokú ítélet nem jogerős, miután a vádlott és védője fellebbezett ellene – tudatta a törvényszék.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: beidézték Rogán Antalt, 400 millió euró jön Magyarországra

Tisza-kormány: beidézték Rogán Antalt, 400 millió euró jön Magyarországra

Már 2012-ben tudtak a bicskei gyermekotthonban történt szexuális bántalmazásokról és azok eltussolásáról, az erről készült ombudsmani jelentést pedig Balog Zoltán akkori miniszter és Polt Péter legfőbb ügyész is megkapta – derült ki a kegyelmi botrányt vizsgáló parlamenti bizottság pénteki ülésén. Budapestre látogatott az Európai Beruházási Bank elnöke, Nadia Calviño, akinek részvételével négy, összesen közel 400 millió euró értékű finanszírozási megállapodást kötöttek magyarországi beruházásokra. Eközben december 17-re beidézték Rogán Antal volt minisztert a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló parlamenti bizottság elé. Polyák Gábor, az NMHH elnöke pedig bejelentette, hogy a hatóság a teljes magyar médiapiac átvilágításába kezd, többek között a KESMA, a 4iG és az Indamedia felvásárlásának vizsgálatával. Belpolitikai hírfolyamunk pénteken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×