Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

Obama fontolóra vette egy ebolaügyi főfelelős kinevezését

Barack Obama amerikai elnök bejelentette, hogy fontolóra vette egy ebolaügyi főfelelős kinevezését a járvány elleni küzdelem koordinálására.

Az elnök a kabinetjének illetékes tagjaival folytatott megbeszélést követően - kamerák előtt - megelégedését fejezte ki Susan Rice nemzetbiztonsági és Lisa Monaco belbiztonsági tanácsadó, valamint Sylvia Burwell egészségügyi miniszter és a járványügyi hatóságot (CDC) vezető Thomas Frieden eddigi munkájával. Ugyanakkor kijelentette, hogy a járvánnyal szembeni fellépés kezdeti szakasza után hasznos lehet, hogy az erőfeszítések összehangolásával egyetlen felelőst - az amerikai média és Obama szóhasználatával egy "cárt" - bízzanak meg.

A lehetséges döntést munkatársainak egyébirányú leterheltségével, nem pedig az elmúlt napokban nyilvánosságra került hibákkal indokolta.

Barack Obama, aki az ebolahelyzet miatt csütörtökön immár másodszor is lemondta a vidéki kampányadomány-gyűjtő utazásait, ismételten elvetette az utazási tilalom bevezetésére vonatkozó javaslatokat. Kijelentette ugyanakkor, hogy a járvány sújtotta országokból az Egyesült Államokba beáramló utasforgalom leállításával szembeni kifogása nem filozófiai jellegű. Döntését azzal indokolta, hogy a járványügyi szakemberek és a történelmi tapasztalatok szerint a tilalom azt eredményezné, hogy az utasok különböző módszerekkel megpróbálnák eltitkolni, hogy eredetileg mely országból indultak útnak.

A mostani rendszer, amelyben mind a kiinduló állomáson, mind a fogadó országban szűrik és regisztrálják az utasokat, a rájuk vonatkozó értesüléseket pedig megosztják azon területek hatóságaival, ahol az utazók huzamosabb ideig
tartózkodni kívánnak, hatékonyabb védekezést tesz lehetővé, mint a tiltás. Obama azonban nem zárta ki annak lehetőségét, hogy az amerikaiak biztonsága érdekében mégis meghozza ezt a döntést, ha a járványügyi szakértők ezt javasolják majd neki.

Ismételten hangsúlyozta, hogy a járványt a forrásánál, vagyis Nyugat-Afrikában kell elfojtani. Nevek említése nélkül elmondta, csütörtökön újabb országok vezetőit hívta fel annak érdekében, hogy fokozottan támogassák az ebola elleni küzdelmet.

Obama elnök szerint még mindig nem sikerült megállapítani, hogy konkrétan miként fertőződött meg a két dallasi nővér. Elmondta, hogy a szükséges tennivalókról és felszerelési igényekről eszmecserét folytatott Texas és Ohio kormányzójával. Hozzátette, hogy az utóbbi államba egy szakértői csoportot is küldtek a CDC-től.

A lakosságot megnyugtatandó kijelentette, hogy az amerikai vezetés és személy szerint ő is rendkívül komolyan veszi a járvány megfékezésével kapcsolatos feladatokat. Megint felhívta a figyelmet arra, hogy az ebola nem légúti fertőzés, azt nehéz elkapni, és a vírussal megfertőződni csak úgy lehet, ha valaki egy betegnek a testnedveivel érintkezik.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×