Infostart.hu
eur:
363.65
usd:
314.4
bux:
150552.7
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Senki sem szerzett mandátumot a csehországi szenátusi választás első fordulójában

Senki sem szerzett szenátori mandátumot a részleges szenátusi választás hét végi első fordulójában Csehországban - derült ki a voksokat összeszámláló Cseh Statisztikai Hivatal által vasárnap kiadott jelentésből.

A 81 tagú parlamenti felsőház egyharmadáért, tehát 27 szenátori mandátumért folytatott küzdelem első fordulójának nyertese a legerősebb kormánykoalíciós párt, a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD). Az egy hét múlva sorra kerülő második körben 19 jelöltje száll ringbe.

A második fordulóba a két legtöbb szavazatot szerző jelölt jutott.

A szociáldemokraták mellett a szintén kormánykoalíciós ANO (Igen) mozgalomnak és a koalíció harmadik tagját képező Kereszténydemokrata Unió-Csehszlovák Néppártnak (KDU-CSL) egyaránt kilenc jelöltje lesz a második körben.

A kormánykoalíció felsőházi többségének megtartásához a három pártnak együttesen legalább 14 szenátori mandátumra van szüksége. Ebből 11 biztosra vehető, mert 11 helyen a pártok egymás közt mérkőznek meg a mandátumért.

Az ellenzéki Polgári Demokratikus Pártnak (ODS) hét, a TOP 09-nek pedig négy jelöltje maradt versenyben. Cseh- és Morvaország Kommunista Pártjának (KSCM) egyetlen jelöltje sem jutott tovább. A többi továbbjutó jelölt kisebb pártokat képvisel.

A mandátumát védő 23 szenátor közül 12 jutott a második körbe, köztük két mniszter, Jirí Dientsbier és Marcel Chládek, valamint Milan Stech, a felsőház elnöke és Alena Gajdusková alelnök. Mindnyájan szociáldemokraták.

A szenátusi voksolással egy időben tartott helyhatósági választásokon a mintegy 64 ezer képviselői mandátum több mint felét - 41 400-at - ismét a legkülönbözőbb helyi koalíciók szerezték meg. Ez háromezerrel több, mint eddig.

A pártok közül a KDU-CSL mintegy 4000, a CSSD 3800, a KSCM 2550, az első ízben induló ANO pedig 1540 mandátumot szerzett. Az előző helyzethez képest a kereszténydemokraták százzal több mandátumot szereztek, míg a szociáldemokraták 860, a kommunisták pedig 700 mandátumot veszítettek. Ezen a téren a legnagyobb vesztes az ellenzéki ODS, amelynek az eddigi több mint ötezer mandátum helyett csak 2350 képviselője lesz az önkormányzatokban.

A nagyvárosokban a legsikeresebben az ANO szerepelt. A mozgalom nyert Prágában, Brünnben és Ostraván is, így jó esélye van a polgármesteri pozícióra. A polgármestereket az önkormányzatok saját soraikból válasszák meg.

A szenátusi választáson a részvétel mintegy 38,61 százalék, míg a helyhatósági választáson pedig 44,46 százalék körül volt, ami alacsonyabb, mint a korábbi választáson.

Címlapról ajánljuk
Újra megalakul a szárazság elleni nemzeti koalíció Csehországban

Újra megalakul a szárazság elleni nemzeti koalíció Csehországban

A rendkívüli szárazság miatt Csehországban újjáalakítják a szárazság elleni nemzeti koalíciót. A testület már 2018 és 2020 között is működött, és most ismét szakértők, vízügyi szakemberek, állami hivatalnokok, valamint az érintett miniszterek bevonásával keresnének megoldásokat a vízhiány kezelésére.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×