Infostart.hu
eur:
363.26
usd:
314.93
bux:
150022.25
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Megszavazta az amerikai képviselőház a szíriai felkelők felfegyverzését

Jóváhagyta az amerikai képviselőház szerdán, hogy az Egyesült Államok kormánya fegyverezzen fel és képezzen ki mérsékelt szíriai felkelőket az Iszlám Állam (IÁ) elnevezésű terrorszervezet elleni harcra.

A republikánus többségű szövetségi alsóház 273-156 arányban határozott az intézkedésekről. Miközben mindkét párt vezető politikusai támogatták a pótlólagos költségvetési forrásokról is rendelkező határozatot, addig több tucatnyi képviselő mindkét oldalról nemmel voksolt a "félidős" kongresszusi választások előtt mindössze hét héttel megtartott szavazáson.

A demokrata többségű szenátus a tervek szerint csütörtökön szavaz a kérdésről.

A mérsékeltnek tartott Szabad Szíriai Hadsereg harcosainak kiképzése és felfegyverzése mintegy 500 millió dollárba kerül. Chuck Hagel védelmi miniszter kedden úgy nyilatkozott, hogy reményei szerint egy év alatt több mint 5 ezer fegyverest tudnak majd felkészíteni a harcra.

Nyugtalanságot keltett a demokrata honatyák körében, hogy Martin Dempsey tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke keddi szenátusi meghallgatásán felvetette az amerikai szárazföldi egységek "felhasználásának" lehetőségét arra az esetre, ha a jelenlegi stratégia kudarcot vallana. Barack Obama elnök igyekezett megnyugtatni a közvéleményt, hogy Irakban nem fogja elrendelni amerikai csapatok szárazföldi bevetését.

Címlapról ajánljuk
Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Minden európai folyón gondot okoz az alacsony vízállás, az áruszállítás szempontjából fontos Rajna és Duna legnagyobb részén gyakorlatilag ellehetetlenült a teherhajózás – mondta el az InfoRádióban a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke. Bencsik Attila hangsúlyozta: csak azokon a folyószakaszokon tudnak közlekedni a hajók, ahol vízlépcsőt építettek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×