Infostart.hu
eur:
363.58
usd:
315.47
bux:
150022.25
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Ferenc pápa nemzetközi vallásközi szervezet felállításáról tanácskozott Simon Peresszel

A közel-keleti helyzetről és a konfliktusokban a vallások közötti együttműködésről beszélt egymással Ferenc pápa és Simon Peresz volt izraeli államfő csütörtöki vatikáni találkozójukon.

A háromnegyed órás találkozó témáit - hivatalos vatikáni közlemény helyett - Federico Lombardi szentszéki szóvivő ismertette az újságírókkal.

Az egyházfő és a volt izraeli elnök arról egyeztetett egymással, milyen szerepet kaphatnak a különböző vallások a közel-keleti béke megteremtésében - mondta Lombardi. A szóvivő hangsúlyozta, Ferenc pápa érdeklődéssel hallgatta Simon Peresz javaslatát az Egyesült Vallások Szervezetének létrehozásáról.

Ennek részleteit a Famiglia Cristiana olasz katolikus hetilap csütörtöki számában fejtette ki Simon Peresz. A 91 éves izraeli politikus, akit 1994-ben Nobel-békedíjjal tüntettek ki, azt hangoztatta, hogy amikor a terroristák a hit nevében gyilkolnak embereket, az ENSZ szerepét a vallásoknak kell átvenniük. A vallások ENSZ-szervezete, ahogyan Peresz nevezte, egyetemes nyilatkozatban fektetné le a jelentősebb vallások által elfogadott értékeket. Simon Peresz a nemzetközi vallásközi szervezet élére Ferenc pápát javasolta.

A mostani "háborúk teljesen újak a múltbéliekhez képest eszközeikben és főleg indítékaikban. Az ENSZ olyan politikai szervezet, amelynek sem hadserege nincsen, mint a nemzeteknek, és meggyőződés sem vezérli, mint a vallásokat. És ez látszik is: amikor az ENSZ a Közel-Keletre a Fidzsi-szigetekről érkező békefenntartókat küld, és ezeket a terroristák túszul ejtik, mit tehet az ENSZ főtitkára? Szép kijelentéseket tesz. Ezeknek ereje és hatása azonban nem ér fel a pápa akármelyik homíliájával, amelyre csak a Szent Péter téren fél millió embert gyűlik össze" - nyilatkozta Simon Peresz a Famiglia Cristianának.

Lombardi atya hozzátette, Ferenc pápa egyelőre nem vállalt személyes kötelezettséget. A vallásközi szervezet terveit a Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsa és az Igazságosság és Béke Pápai Tanácsa vizsgálja majd meg.

Ferenc pápa és Simon Peresz legutóbb június 8-án találkozott egymással a vatikáni kertekben tartott izraeli-palesztin békeimán, amelyen Mahmúd Abbász palesztin elnök is részt vett.

Az egyházfő a volt izraeli elnök után hosszan beszélgetett El Hasszan Bin Talal jordániai herceggel, az ammáni uralkodó nagybátyával is, aki egy közel-keleti vallásközi központ elnöke.

Címlapról ajánljuk

Megkezdődött a dunai fenékküszöb emelése – Kormányszóvivői tájékoztató

A Paksi Atomerőmű vízállás miatt kialakult nehéz helyzetének kezelését tartja fókuszban a kormány, ennek megfelelően a Duna partján fekvő város témájában tartotta első heti tájékoztató sajtótájékoztatóját a hétközi kormányülést követően a kabinet. Részletesen szó volt a dunai kőrakás menetéről, a bárkák leereszthetőségéről, a romániai és az osztrák tanulságokról és az összefogás szereplőiről, felelőseiről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×