Infostart.hu
eur:
363.36
usd:
315.08
bux:
150310.91
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Kanada nem akar többet költeni védelemre

A NATO azt szeretné, ha a jövő heti walesi csúcsértekezletén mind a 28 tagországa vállalná, hogy növeli katonai kiadásait, de Kanada ellenzi ezt, ami feszültséget kelt a szervezeten belül - közölte csütörtök este a Reutersszal két meg nem nevezett NATO-forrás.

A NATO vezetői azt szeretnék, ha 10 éven belül az összes tagország a GDP két százalékára növelné védelmi kiadásait. Tavaly csak az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Görögország és Észtország teljesítette ezt a már korábban célként kitűzött arányt.

"Kanada egyértelművé tette, hogy meg fogja akadályozni a konszenzust, és bár ezt a kitűzött célt inkább az európai tagországoknak kellene teljesíteniük, így is nehezebbé válik a szervezet élete, pedig a szövetségnek szembe kell néznie Oroszország agressziójával" - mondta az egyik forrás.

A NATO legerősebb tagországa, az összes katonai kiadás több mint 70 százalékát vállaló Egyesült Államok azzal érvel: az ukrajnai válság miatt az európai tagoknak többet kell költeniük saját védelmükre.

Kanada jelenleg GDP-jének alig valamivel több mint egy százalékát - 18,3 milliárd amerikai dollárt - költi katonai célokra. Egy magas rangú kanadai kormánytisztviselő a hírügynökségnek nyilatkozva védte Ottawa költségvetési politikáját, és azzal érvelt, hogy a NATO mindeddig nem közölte, mire akarná költeni a kiadástöbbletet. "Nyitottak vagyunk arra, hogy növeljük a védelmi kiadásokat, de csak meghatározott célokra. Most olyan számok mellett kellene elköteleznünk magunkat, amelyeket több mint 10 éven át kellene vállalnunk, miközben az ukrajnai helyzetre kell reagálnunk. Az erre való reagálás pedig nem egy 10 éves elköteleződést jelent, nem sajtónyilatkozatok kiadását, hanem cselekvést, és úgy gondolom ebben a tekintetben Kanada a súlyának megfelelően teljesít" - jelentette ki a nyilatkozó tisztségviselő.

Kanada eddig hat harci gépet küldött a kelet-európai NATO-járőregységbe, katonákat a lengyelországi hadgyakorlatra, és élet kioltására nem alkalmas katonai eszközöket adott át Ukrajnának. Ezenkívül 20 millió dollárnyi hitelt, illetve hitelgaranciát ígért Ukrajnának. A tisztségviselő szerint a kanadaiak nem akarják a következő évtizedben további dollármilliárdokkal növelni a védelmi kiadásokat.

Kanadában jövőre parlamenti választások lesznek, és ezt szem előtt tartva a konzervatív kormány ígéretet arra, hogy egyensúlyba hozza az ország költségvetését, 2008 óta először. Ennek ellenére a felmérések szerint a konzervatívok el fogják veszíteni a választásokat.

Címlapról ajánljuk
Aszódi Attila: tartós megoldás lehet Paksnál az épített fenékküszöb

Aszódi Attila: tartós megoldás lehet Paksnál az épített fenékküszöb

Az atomenergetikai szakértő, egyetemi tanár, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Természettudományi Karának dékánja az InfoRádióban csütörtök reggel azt is egyértelművé tette, Paks 2-nél már nyilván nem lesz ez elég. Rögzítette: lehet, hogy most akár 15-20 milliárd forinttal is magasabb az ország villanyszámlája a szükséges import miatt, de a későbbi problémák elkerüléséhez ezt most fel kell áldozni.

Románia megkezdte az atomerőműve teljes leállítását

Megkezdődött a cernavodai atomerőmű kettes blokkjának ellenőrzött leállítása csütörtökön a Duna vízszintjének folyamatos és jelentős csökkenése miatt - közölte az üzemeltető Nucleareletrica román állami vállalat.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
"A gazdagokat nem az zavarja, hogy be kell fizetniük évente 10-20 millió forint vagyonadót"

"A gazdagokat nem az zavarja, hogy be kell fizetniük évente 10-20 millió forint vagyonadót"

A választások után látványosan javult Magyarország külső megítélése: estek a kötvényhozamok, erősödött a befektetői érdeklődés, és több magyar részvénynél is gyors átárazódás indult. Varga-Szilágyi Péter, a WOOD & Co. magyar irodájának managing partnere szerint a politikai és intézményi fordulat indokolta a kockázati prémium csökkenését, de a piac sok bizalmat megelőlegezett a gazdaságpolitikának – most eljött a teljesítés ideje. A közép-európai piacokról, a vagyonos ügyfelek befektetési stratégiájáról és az AI hatásairól beszélgettünk, miközben arra is fény derült, mi zavarja igazán a vagyonadó kapcsán a dúsgazdag magyarokat. Ezeket a témákat alaposan kitárgyaljuk a WOOD & Co. és a Portfolio szeptemberi konferenciáján is – érdemes regisztrálni a szakmai rendezvényre!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×