Infostart.hu
eur:
365.51
usd:
316.6
bux:
149903.82
2026. augusztus 12. szerda Klára

Össztűz a rendőrökre - forrongás St. Louisban

Heves tűz alá vették a rendőröket a Missouri állambeli St. Louisban, 31 embert őrizetbe vettek - közölték a hatóságok kedden.

Ron Johnson rendőr százados sajtóértekezletén elmondta, hogy embereik Ferguson peremkerületben, a heves tűz ellenére "egyetlen lövést sem adtak le (helyi idő szerint hétfő éjszaka)". Hozzátette, hogy a rendőrök lefoglaltak a tüntetőktől két lőfegyvert, valamint gyújtópalackoknak tűnő tárgyakat.

Arról is beszámolt, hogy a tömegből üvegpalackokkal és benzines palackokkal dobálták meg a rendfenntartókat. Legalább két ember megsebesült, harmincegyet őrizetbe vettek. Johnson a két sebesültről nem tudott részletekkel szolgálni. Azt ugyanakkor hozzátette, hogy négy rendőr az eldobott kövektől és a palackoktól megsérült.

Tájékoztatása szerint őrizetbe vették a Getty Images fotóügynökség munkatársát, de három óta múlva szabadon engedtek. Ugyanerre a sorsra jutott a német Die Welt konzervatív napilap tudósítója és egy másik német újságíró, aki regionális lapoknak ír rendszeresen. Az intézkedés azért történt, mert nem vették figyelembe a terület elhagyására szóló rendőrségi utasítást. Az újságírók viszont azt állították, hogy ők a rendőrség útmutatásai szerint cselekedtek.

A településen zavargások robbantak ki az elmúlt napokban annak hatására, hogy egy fehér rendőr agyonlőtt egy fegyvertelen fekete fiatalt. Hétfő éjszaka tüntetők lepték el az utcákat, míg a rendőrök igyekeztek érvényt szerezni az éjféltől hajnali ötig tartó kijárási tilalomnak. A megmozdulást résztvevőit hangosbemondókon keresztül távozásra szólították fel. A műveletben a rendőrség páncélozott járműveket, zajgenerátorokat, hang- és fénygránátokat vetett be.

Címlapról ajánljuk

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Nagyjából stagnáltak a hétfői kereskedésben a vezető európai és amerikai részvényindexek, a befektetők újabb impulzusokra várnak. Témákból pedig van bőven, a befektetők a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság, a magasabb olajárak és az inflációs kockázatok mellett már a szerdai amerikai inflációs adatra figyelnek, ami érdemben befolyásolhatja az amerikai jegybank kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Kedden vegyesen alakult az ázsiai részvénypiacok mozgása, a dél-koreai tőzsde erősödött, a kínai részvénypiacok viszont estek. Az európai és az amerikai tőzsdéken kis elmozdulásokkal zajlott a kereskedés (az európai indexek enyhe emelkedéssel, az amerikaiak minimális csökkenéssel zárták a napot), de az iráni háborúról érkező rossz hírek miatt nem tud javulni a piaci hangulat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×