Infostart.hu
eur:
365.52
usd:
316.85
bux:
149383.02
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Huszonöt éve nem járt pápa Dél-Koreában

Szöulba érkezett csütörtökön Ferenc pápa. Katolikus egyházfő negyedszázada nem járt Dél-Koreában.

A szentatya - aki ebben a minőségében először jár a kontinensen is - ötnapos látogatást tesz az ázsiai országban. Ezalatt találkozik a Tedzsonban zajló VI. Ázsiai Ifjúsági Világtalálkozó fiataljaival, valamint boldoggá avatja a helyi egyház megalapítójaként ismert 124 dél-koreai vértanút. Jelenlétével elő kívánja mozdítani a koreai félsziget északi és déli fele közötti "kiengesztelődést" is: augusztus 18-i szöuli miséjét a két Korea békéjéért ajánlja fel.

Ferenc pápát Pak Gun Hje dél-koreai elnök fogadta a főváros nemzetközi repülőterén. Később hivatalos megbeszélést is folytatnak, ezen - az előzetesen közölt tervek szerint - humanitárius kérdések is szerepelnek.

A jelenlegi pápának ez a harmadik nemzetközi útja. Tavaly a brazíliai ifjúsági világtalálkozón üdvözölhették, idén
májusban pedig a Szentföldre látogatott.

A katolikus egyházfők közül utoljára II. János Pál járt Ázsiában, 1999-ben, Dél-Koreába pedig 1989 óta nem látogatott el a pápa.

Előzetes vatikáni közlések szerint Ferenc találkozik az áprilisi dél-koreai kompkatasztrófa túlélőivel és a 293 áldozat hozzátartozóinak képviselőivel. Várhatóan megbeszélést folytat a dél-koreai abortusz ellenes mozgalom tagjaival, valamint olyan koreai nőkkel is, akik a második világháború alatt a japán katonák szexuális rabszolgáivá váltak.

A szerdán kezdődött, tizenegy órás repülőút alatt a pápai gép a kínai légteret is érintette, és ennek okán Ferenc pápa üzenetet intézett a kínai vezetéshez. Ebben isteni áldást kért az ország békéje és jóléte érdekében, és jókívánságait fejezte ki Hszi Csin-ping elnöknek.

Kína nem engedi katolikusainak, hogy elismerjék a pápa fennhatóságát. Az országban csak a Kínai Hazafias Katolikus Szövetség működhet hivatalosan, annak püspökeit viszont a Vatikán nem ismeri el.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
Sorra dőlnek az e-rolleres baleseti rekordok

Sorra dőlnek az e-rolleres baleseti rekordok

"Egész egyszerűen elmebeteg, aki azt gondolja, hogy evvel a sebességgel szabad forgalomba bemenni" - nyilatkozta nemrég Härtlein Károly, a BME Fizikai Intézetének mesteroktatója az elektromos rollerekkel kapcsolatban. Ha klinikai szakorvosi értelemben nincs is igaza, a KSH legfrissebb baleseti statisztikái erősen elgondolkodtatják az embert azon, mennyire biztonságos ilyen eszközzel közelkedni, pláne, ha gyerekekről van szó. Közben folyik a - társadalmi, jogalkotói - gondolkodás a KRESZ szabályainak átírásáról, ami minden egyes havi baleseti jelentéssel egyre sürgetőbbnek tűnik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×