Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Amerikai külügy: Washington és Teherán közös érdeke a szélsőségesek visszaszorítása

Az Egyesült Államok és Irán közös érdeke azoknak az iszlamista lázadóknak a visszaszorítása, akik nagy területet vontak az ellenőrzésük alá Irak nyugati részén - jelentette ki pénteken Marie Harf, az amerikai külügyminisztérium szóvivője.

Harf szerint ugyanakkor Washington és Teherán nem lépett egymással közvetlen kapcsolatba és nem koordinálja tevékenységét az iraki kormány stabilizálása céljából.

Barack Obama amerikai elnök a héten bejelentette: fontolóra vette, hogy légicsapásokat rendeljen el a Bagdad ellen vonuló és az al-Kaidával kapcsolatban álló Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) nevű szunnita fegyveres szervezet ellen. Teheráni források szerint az iráni Forradalmi Gárda az elmúlt napokban csapatokat küldött Núri al-Máliki kormányának megsegítésére.

"Nem tárgyalunk az irániakkal Irakról" - jelentette ki a szóvivő, hozzátéve ugyanakkor, hogy a két országnak közös érdeke az ILIÁ meggyengítése.

Az amerikai külügyminisztérium és a Fehér Ház képviselői hétfőn és kedden Genfben Teherán nukleáris programjának ügyében egyeztettek iráni diplomatákkal. A két ország tisztségviselői ugyanezzel a kérdéssel kapcsolatban a jövő héten Bécsben is tárgyalnak.

Harf kitért annak a kérdésnek a megválaszolása elől, hogy vajon az iraki kérdés napirendre kerül-e majd Bécsben. Egyúttal kijelentette, hogy az amerikai kormány nem tudja megerősíteni az iráni Forradalmi Gárda jelenlétét az arab országban.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×