Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Lemondásra próbálja kényszeríteni a szlovén kormányfőt a legnagyobb ellenzéki párt

Lemondásra próbálja kényszeríteni Alenka Bratusek balközép szlovén kormányfőt a legnagyobb ellenzéki erő, a konzervatív Szlovén Demokrata Párt (SDS).

A párt szerdán bejelentette, hogy az alkotmánybírósághoz fordul, ha jövő hétfőig nem távozik tisztségéből Alenka Bratusek. Az SDS lemondatási akcióját jogilag arra alapozza, hogy az alkotmány megsértésével vádolhatja Bratuseket, nevezetesen azzal, hogy késedelmet szenved az alkotmányban rögzített adósságfék végrehajtásáról szóló törvény parlamenti elfogadása. A törvényről már bő fél évvel ezelőtt szavazni kellett volna - hangsúlyozta a párt.

"A habozás, amelyet Bratusek megenged magának, nem vezet sehova" - mondta a párt szóvivője.

A szlovén törvényhozás akkor citálhat az alkotmánybíróság elé kormányfőt, vagy minisztert, ha az hivatali munkája során megsérti az alaptörvényt. A beidézéshez azonban a 90 tagú törvényhozásban legalább 46 honatya támogatására van szükség. Bár már kétszer is indult a szlovén parlamentben ilyen eljárás, még egyszer sem kapott többséget.

Szlovénia miniszterelnöke nem ragaszkodik minden áron a tisztségéhez: kedden bejelentette, hogy előre hozott parlamenti választást akar, amelyet már a nyár közepéig szeretne lebonyolíttatni. Bratusek múlt pénteken elveszítette pártja, a balközép Pozitív Szlovénia elnöki tisztét és ez indította arra, hogy idő előtti választást szorgalmazzon.

Címlapról ajánljuk
Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Egymás után érkeznek Európából az argentin válogatotthoz a játékosok a következő napok, hetek válogatott mérkőzéseire. A program vitathatatlan csúcspontja az október 6-i, Benin elleni mérkőzés, amelyen Lionel Messi elbúcsúzik a válogatottól.

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×