Infostart.hu
eur:
385.17
usd:
331.78
bux:
120679.89
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Erdogan-hívek támadtak a tüntetőkre

Az iszlám konzervatív török kormány hívei vasárnap Isztambulban kormányellenes tüntetőkre támadtak és megrohanták az ellenzéki Köztársasági Néppárt (CHP) egy kerületi irodáját is - jelentette a török média.

Ez volt az első ilyen támadás a Taksim térről indult kormányellenes tüntetések május végi kezdete óta.

A Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök nevét és Erdogan melletti jelszavakat skandáló támadók nem sokkal azután lendültek akcióba, hogy mintegy százezren - egyes források szerint több százezren - tüntettek Isztambulban a kormány mellett, valamint hogy a miniszterelnök továbbra is hajthatatlannak mutatkozott a tüntetőkkel szemben.

A Köztársasági Néppárt Sishane kerületi, a városközponttól mintegy két kilométerre lévő irodáját a híradások szerint egy 35-40 fiatalemberből álló, botokkal felszerelkezett csoport támadta meg.

A CHP egyik képviselője szerint azonban a támadókat rövid idő után sikerült elriasztani, és senki sem sérült meg.

A közmédiától független, internetes ellenzéki beszámolók szerint a pártirodától néhány száz méterre dorongokkal és késekkel felszerelkezett férfiak tüntetőkre rontottak rá, s a rendőrség nem avatkozott be az eseményekbe.

A rohamrendőrök és a tüntetők közötti összecsapások az este Isztambul több negyedében is folytatódtak.

A rendőrség által szombat este kiürített és elfoglalt Taksim térre néhány tucat tüntető vasárnap többször is megpróbált újra benyomulni, és aktivisták szerint a rendőrség egy kórház területén is vízágyút vetett be az oda bemenekülő tüntetők ellen.

Az isztambuli ügyvédi kamara adatai szerint a nap folyamán mintegy 350 embert állítottak elő a hatóságok.

Közben egynapos országos általános sztrájkot hirdetett hétfőre két török szakszervezeti tömörülés, tiltakozásul a tüntetőkkel szembeni rendőri erőszak miatt.

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×