Infostart.hu
eur:
363.91
usd:
324.83
bux:
143550.77
2026. október 14. szerda Helén

Kim Dzsong Un átvette a hadsereg irányítását

Kim Dzsong Un észak-koreai államfő vette át a kelet-ázsiai ország egymilliós hadseregének irányítását - jelentették be szerdán Phenjanban.

A decemberben elhunyt vezető, Kim Dzsong Il fiát nevezték ki a hadsereg főparancsnokának - jelentette az állami média két nappal azután, hogy állítólagos betegségére hivatkozva menesztették a hadsereg korábbi vezérkari főnökét.

Megfigyelők szerint a fiatal Kim Dzsong Un hét hónappal apja halála után igyekszik megszilárdítani hatalmát.

A hivatalos észak-koreai média hétfőn jelentette, hogy egészségi állapotára való tekintettel felmentették minden tisztségéből Ri Jong Ho tábornokot, az észak-koreai hadsereg vezérkari főnökét. A 70 éves tábornok 2009 óta volt vezérkari főnök. Emellett tagja volt a párt politikai bizottsága elnökségének, és alelnöki posztot töltött be a nagy hatalmú központi katonai bizottságban.

A Yonhap dél-koreai hírügynökség hétfőn azt írta, hogy a leváltott vezérkari főnök kulcsfigura volt az észak-koreai vezetésben, egyben a decemberben elhunyt vezető, Kim Dzsong Il bizalmasa.

A vezér halála után segített, hogy az utód, Kim Dzsong Un átvehesse az ellenőrzést az 1,2 milliós hadsereg - a világ egyik legnagyobb hadserege - fölött. Ennek ellenére szöuli szakértők nem zárják ki, hogy politikai háttere van a tábornok távozásának. Egyikük azt mondta: Ri vagy hatalmi harc áldozata lett, vagy azért váltotta le Kim Dzsong Un, mert elégedetlen volt hadseregvezetői teljesítményével.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Élőben közvetíti a 13-szoros gyilkos Nidal Hasan kivégzését december 3-án az amerikai Védelmi Minisztérium. A texasi Fort Hood katonai bázison történt 2009-es lövöldözéssel összefüggésben Nagy László Tibor, az Országos Kriminológiai Intézet bűnözéskutatási és elemzési osztályvezetője az InfoRádiónak elmondta: az amerikai kormány példát akar statuálni a nyilvános kivégzéssel, viszont egy ilyen esemény megrendítheti az állam moralitását, és pszichésen is rossz hatással van az emberekre.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Kedden folytatódott a parlament plenáris ülése, a képviselők tárgyaltak a 2026-os költségvetés módosításáról, megválasztották a Médiatanács új tagjait és az NVVH elnökhelyetteseit. Este váratlanul lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és Juhász Edit, a MEKH elnöke is. Az este folyamán az is kiderült, hogy utóbbi pozícióját Losonczy Géza veszi át.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×