Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Megosztott a szíriai ellenzék

Homályos megállapodásokkal, a kurdok kivonulásával és egy kis verekedéssel ért véget kedd éjjel a szíriai ellenzéki csoportok kétnapos kairói tanácskozása. Ez minden bizonnyal csalódást okoz a nyugati vezetőknek, akik egységes ellenzéki frontot szeretnének látni Bassár el-Aszad szíriai elnökkel szemben.

Két dokumentum született a tanácskozáson. Az egyik általános elveket tartalmaz arról, hogy mit kell tenni a reménybeli politikai átmeneti időszakban. A küldöttek elvben megállapodtak abban, hogy támogatják a felkelők Szabad Szíriai Hadseregét, az uralkodó Baasz Párt feloszlatását, valamint hogy kizárják az átmeneti időszak irányításából Aszadot és a jelenlegi hatalom magas rangú vezetőit, mindazokat, akiknek "vér tapad a kezéhez".

Ideiglenes parlamentet, átmeneti kormányt kell létrehozni, és ki kell vizsgálni a szíriai nép ellen elkövetett bűnöket, mint például a tömeggyilkosságokat és a politikai foglyok bebörtönzését - szögezték le.

A másik dokumentum az Aszad-rezsim utáni társadalmi berendezkedés alapjait vázolja fel. Szíriának "plurális, demokratikus polgári demokráciának" kell lennie - írták.

Viszont nem tudtak megállapodni sok más kérdésben, például abban, hogy a harcok megállítása céljából kérjenek-e külföldi katonai beavatkozást, vagy hogy a vallásnak milyen szerepe legyen a leendő államban. Sokszor még ugyanannak a csoportnak a tagjai sem értettek egyet egymással. Nem tudtak megalakítani egy olyan testületet, amely képviselné mindannyiukat.

Mintegy 250 küldött vett részt a tanácskozáson. Az AP helyszíni tudósítója által megkérdezett résztvevők nyilatkozataiból kiderült, hogy a záródokumentumokba szándékosan nem vettek bele olyan ügyeket, amelyekben éles ellentétek vannak a küldöttek között, és amelyek megakadályozták, hogy közös frontot alakítsanak.

"Ha nem tudunk egységesek lenni, az lesz a legnagyobb ajándék a hatalomnak" - jelentette ki az egyik küldött. "Ez nagyon szomorú, rossz fényt vet minden részvevőre, és demoralizálni fogja a tüntetőket a városokban" - mondta egy másik.

Kiakadtak a kurdok


Az ellentétek egyik fő törésvonala a két legnagyobb szervezet között húzódik, amelyek nem bíznak egymásban. A Szíriai Nemzeti Tanács (SZNT) azzal vádolja a Nemzeti Koordinációs Testületet (NKT), hogy túl közel áll a hatalomhoz, az NKT viszont azzal az SZNT-t, hogy a Muzulmán Testvériség iszlamista mozgalom és a nyugati hatalmak bábja.

Az egység kialakítását az is akadályozta, hogy a kurdok felháborodottan és látványosan, kiabálva kivonultak a tanácskozásról, így tiltakozva amiatt, hogy a záródokumentumokból kihagyták a nemzetiség elismerését. Kivonulásukkor több résztvevő egymásnak esett a szállodai konferenciateremben. Közben a hotel személyzete igyekezett eltávolítani a székeket és az asztalokat a verekedők környezetéből.

"Nem veszünk részt a konferencián, és ez az utolsó szavunk. Mi egy nép vagyunk saját nyelvvel és vallással, ezektől leszünk egy nép" - jelentette ki Morsed Masúk, a kurdok csoportjának egyik vezetője. Egyesek szerint a tévékamerák előtti kivonulás színpadias volt, a kurdok így akarták felhívni magukra a figyelmet.

Ez volt az első eset, hogy az Arab Liga adott helyet a szíriai ellenzék párbeszédének. A konferencián több arab ország is képviseltette magát miniszteri szinten.

Nabíl el-Arabi, a pánarab szervezet főtitkára a tanácskozás kezdetén kijelentette, hogy a szíriai átmenetről a hét végén Genfben elfogadott elvi megállapodás elmarad az arab országok várakozásaitól. Felszólította a tanácskozás résztvevőit, hogy számolják fel megosztottságukat.

A szíriai fegyveres felkelőcsoportok bojkottálták a tanácskozást. Azt kifogásolták, hogy annak résztvevői elutasítják a külföldi beavatkozás gondolatát, illetve nem foglalkoznak a nemzetközi közösség oltalma alatt létrehozandó ütközőövezetek, a humanitárius folyosók és a légtérzár létrehozásának, valamint a felkelők felfegyverzésének kérdésével.

Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×