Infostart.hu
eur:
363.95
usd:
324.23
bux:
0
2026. október 16. péntek Gál

Van Rompuy marad az Európai Tanács elnöke

A belga Herman Van Rompuy marad az uniós tagországok csúcsvezetőit összefogó testület, az Európai Tanács elnöke az elkövetkező két és fél évre - közölték csütörtök este Brüsszelben, nem sokkal az állam-, illetve kormányfők tanácskozásának megkezdése után.

Van Rompuy twitterbejegyzésében nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy ismét őt kérték fel a tisztség betöltésére.

A 64 éves, kereszténydemokrata pártállású volt belga miniszterelnököt 2009 decemberben választották meg az Európai Tanács első elnökévé. Ezt a posztot az EU új alapszerződése, az ugyanakkor hatályba lépett Lisszaboni Szerződés hozta létre.

Herman Van Rompuy újraválasztását uniós források elsősorban annak megnyilvánulásaként értékelték, hogy széles körben váltottak ki elismerést a politikus eddigi erőfeszítései az eurózóna válságának megoldása érdekében. Az unióban a válság nyomán főként az ő kezdeményezésére indult meg a közös gondolkodás az úgynevezett "gazdasági kormányzásról", vagyis a nemzeti gazdaság- és pénzügypolitikák szorosabb összehangolásáról.

Van Rompuy lett egyúttal - az előzetes várakozásnak megfelelően - az euróövezeti csúcsvezetők testületének az elnöke is. Az eurózóna országai ezentúl - Van Rompuy elnöklete alatt - évente legalább kétszer külön is tartani fognak legfelsőbb szintű tanácskozást, azon felül, hogy az EU évente legkevesebb négy csúcstalálkozót rendez.

A belga politikus az Európai Tanács elnökeként - José Manuel Barrosóval, az unió központi javaslattevő-végrehajtó intézményének, az Európai Bizottságnak az elnökével együtt - képviseli az uniót olyan nemzetközi rendezvényeken, mint amilyen például a G8-as, illetve G20-as találkozó, illetve az EU-USA csúcstalálkozó.

Első megválasztásakor Van Rompuy csak kevéssé ismert szereplő volt a nemzetközi porondon. Belga kormányfői kinevezését 2008-ban elsősorban gazdasági-pénzügyi szakmai hátterének köszönhette, ami azután nagyon hasznosnak bizonyult új pozíciójában is, hiszen hivatalba lépésének gyakorlatilag első percétől kezdve a pénzügyi válsághelyzet kezelése volt az alapvető feladata.

Címlapról ajánljuk
Totyik Tamás: jelezném, azért nem teljes körűen adták vissza a pedagógusok sztrájkjogát

Totyik Tamás: jelezném, azért nem teljes körűen adták vissza a pedagógusok sztrájkjogát

Jogsértően korlátozta a pedagógusok sztrájkjogát a magyar állam – állapította meg az Emberi Jogok Európai Bírósága. A Pedagógusok Szakszervezete a munkabeszüntetés feltételeinek újraszabályozását várja az ítélet nyomán. Totyik Tamás elnök szerint a sztrájk idején biztosítandó szolgáltatásokról a munkáltatóknak és az érdekképviseleteknek kellene megállapodniuk.

Közös energiaár-letörési tervet készít az EU – éjszaka a csúcson

A jelenlegi geopolitikai kontextus globális ellátási láncokra, az energiabiztonságra, valamint az energia- és üzemanyagárakra gyakorolt kedvezőtlen hatása miatt, különös tekintettel a háztartásokra és az iparra, az Európai Tanács Brüsszelben tanácskozó tagjai a magas energiaárak kezelésének kritikus fontosságát hangsúlyozták.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×