Infostart.hu
eur:
362.72
usd:
322.37
bux:
145501.22
2026. október 16. péntek Gál

Miért óvja Moszkva a brutális szíriai rezsimet?

Szíriában tavaly március óta tart az Aszad-rezsim elleni felkelés. A biztonsági erők egyre brutálisabban lépnek fel a tüntetőkkel szemben, ám a vérontás leállítását célzó diplomáciai erőfeszítések eddig rendre meghiúsultak Damaszkusz ellenállásán, illetve a Biztonsági Tanácsban ülő orosz és kínai nagykövet vétóján.

Az Arab Liga megfigyelőinek januári missziója éppúgy eredménytelen maradt, mint az ENSZ legfőbb döntéshozó szervében indított offenzíva, amely egyesítette a nyugati államokat és a fejlődő (részben arab) országok képviselőit. Hiába támogatta azonban a 15 tagú testület 13 tagja a hosszas huzavona után megszövegezett határozati javaslatot: az orosz és kínai elutasításon zátonyra futott a szíriai helyzet pacifikálását célzó nemzetközi próbálkozás.

A müncheni biztonságpolitikai értekezleten a nyugati államok képviselői az utolsó percig próbálták rábírni Szergej Lavrov orosz külügyminisztert a határozattervezet elfogadására. E célból több pontban engedtek Moszkva elvárásainak: kikerült az eredeti tervezetből a szabad választások követelése, a külföldi fegyverszállítások leállítása és új kormány alakítása. Ám abba az orosz követelésbe, hogy a szövegbe vegyék be a szíriai felkelők lefegyverzését, már nem voltak hajlandóak belemenni. Pár órával később azután New Yorkban elhangzott az orosz "nyet". Az orosz-kínai vétó általános felháborodást keltett a ENSZ-ben; Katar államminisztere, Háled Mohammed Attijah egyenesen "Aszad elnök részére kiállított gyilkolási licensznek" minősítette a határozati javaslat megtorpedózását.

Kína nemleges szavazatát a be nem avatkozás hagyományos pekingi szóvirágaival indokolta a külügyi szóvivő. Szerinte a határozattervezet indokolatlan nyomást gyakorolt a szíriai kormányra, és elébe vágott a szembenálló felek közötti "bárminemű párbeszéd" eredményének. Európai megfigyelők igencsak meglepődéssel reagáltak ez utóbbi mondatra, elvégre Aszad és ellenzéke között már hónapok óta semminemű párbeszéd nem folyik: mindkét fél eltökélte magát arra, hogy a végsőkig folytatja a harcot. A felkelők célja Aszad és pereputtya megbuktatása, a rezsimé viszont a felkelés leverése bármi (értsd: akármekkora véráldozat) árán. Ez utóbbit jelzik a hét végén és hétfőn történt, minden korábbinál brutálisabb támadások a különböző városokban tüntető fegyvertelen tömegek ellen. A hadsereg és a rendőrség beavatkozása 11 hónap alatt már csaknem hatezer ember életét oltotta ki Szíriában.

Oroszország magatartását több tényező motiválja, amelyek részben politikai, részben gazdasági jellegűek. Szíria a legrégebbi (és leghűségesebb) arab szövetségese Moszkvának. Az Aszad-dinasztia (a barátság gyökerei a jelenlegi elnök apja, Háfez Aszad kormányzásának idejére, a múlt század 70-es éveire nyúlnak vissza) kimondottan szekuláris rezsimet vezetett be, az iszlám vallás másodrangú szerepet játszik a szíriai belpolitikában. Damaszkusz a legállhatatosabb ellenfele Izraelnek: nem véletlen, hogy az 1967-es közel-keleti háború arab résztvevői közül egyedül Szíriával nem sikerült normalizálnia viszonyát a zsidó államnak. Moszkvában emellett bizalmatlanul tekintenek a szíriai ellenzékre: ennek vezetői ügyet sem vetnek Oroszországra, hanem inkább a Perzsa-öböl arab monarchiáival, Törökországgal és egyes nyugati államokkal próbálnak kapcsolatba lépni.

Az orosz gazdasági érdekek is a status quo megőrzése mellett szólnak. Szíria igen jelentős kereskedelmi partnere Oroszországnak, amely a damaszkuszi rezsim egyik fő fegyverellátója. Államközi szerződés alapján Szíria négymilliárd dollár értékben vásárol haditechnikát Moszkvától; 2010-ben 700 millió dollár volt a szállított orosz fegyverek értéke. A nem katonai jellegű orosz beruházások értéke Szíriában megközelíti a 20 milliárd dollárt. Az orosz hadiflotta támaszpontot tart fenn a földközi-tengeri Tartusz kikötőjében; egy rendszerváltás esetén e fontos bázis jövője is megkérdőjeleződne.

A müncheni értekezlet résztvevői közül többen próbáltak magyarázatot találni a szombati orosz vétóra, s azt többnyire Líbiában vélték megtalálni. Emlékeztettek arra, hogy egy évvel ezelőtt Moszkva (és Peking) tartózkodása tette lehetővé annak a BT-határozatnak az elfogadását, amelynek nyomán a NATO repülőgépei beavatkozhattak a líbiai polgárháborúba. Az indoklás akkor is a lakosság megvédése volt, idővel azonban a Nyugat célja fokozatosan módosult, s végül Kadhafi rezsimjének megdöntése lett. Moszkva már azt is berzenkedve fogadta - ám Aszad megbuktatásához semmiképpen sem akar asszisztálni. Ezért torpedózta meg az egy évvel ezelőttinél jóval ártalmatlanabb szövegű BT-határozatot - vélik megfigyelők.

Kadhafi rendszere bő fél év alatt összeomlott, Aszadé viszont 11 hónap után sem inog. Ennek elsődleges oka az, hogy - Líbiával ellentétben - a fegyveres erőknek csak jelentéktelen része dezertált. A hadsereg és a rendőrség tele van a titkosszolgálat embereivel, ezek pedig száz százalékos hívei Aszadnak, és csírájában elfojtanak minden, a fegyveres erők soraiban támadó ellenvéleményt vagy akár ellenállást.

A rezsim fő támaszának számító titkosrendőrség (miként a hadsereg) vezető posztjain az alavita kisebbséghez tartozó tábornokok állnak, csakúgy mint a legfontosabb politikai hivatalok élén. Az Aszad-családot is magában foglaló felekezet alig 12 százalékát teszi ki Szíria 22 milliós lakosságának; a túlnyomó többség, a 74 százaléknyi szunnita muzulmán 1970 óta kénytelen elviselni az alaviták uralmát. Bizonyosra nem vehető, de kizárni sem lehet, hogy egy rendszerváltás esetén az új (szunnita) rezsim revánsot akar majd venni a négy évtizedes elnyomatásért, ahogyan azt a síiták tették a szomszédos Irakban Szaddám Huszein (szunnita) diktátor bukása után. Meglehet, hogy Moszkvában ennek a kockázatával is számolnak - Nyugaton viszont nem.

Címlapról ajánljuk
Mi vár Donald Trumpra a félidős választásokon? – Csizmazia Gábor az Arénában

Mi vár Donald Trumpra a félidős választásokon? – Csizmazia Gábor az Arénában

Az Amerikai Egyesült Államokban a félidős választások eredetileg nem az elnök megítéléséről szólnának, a gyakorlatban azonban régóta politikai népszavazásként működnek az aktuális elnök teljesítményéről, most különösen is így lesz ez – tette világossá az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa.

Négyszemközt tárgyalt Magyar Péter Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel

Az ukrán elnököt teljes szolidaritásáról biztosította „a hazája ellen már majd 5 éve tartó embertelen orosz agresszió miatt” Magyar Péter. Elmondta azt is, hogy Magyarország kész minden lehetséges diplomáciai eszközzel segítséget nyújtani egy mielőbbi tűzszünet és egy tartós béke megteremtésében.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×