Infostart.hu
eur:
363.51
usd:
323.51
bux:
145471.12
2026. október 16. péntek Gál

Izrael hat százalékkal növeli védelmi kiadásait

Izrael hat százalékkal növeli a tavalyihoz képest az idén védelmi kiadásait, szem előtt tartva a térség ingatag helyzetét - közölte Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök.

A kormányfő szerint Izrael hárommilliárd sékellel (780 millió dollárral) növeli védelmi kiadásait, miközben az idei költségvetés főösszege lényegében nem változott a tavalyihoz képest.

"Tekintettel a szaporodó kihívásokra és a minket körülvevő veszélyekre, hiba, nagy hiba lenne a védelmi büdzsé lefaragása" - mondta Netanjahu újságíróknak. Hozzátette, hogy a szükséges forrásokat más kormányzati intézmények költségvetésének csökkentésével teremtik meg, illetve a hadseregen belüli megtakarításokkal.

Ehud Barak védelmi miniszter közleményében felhívta a figyelmet arra, hogy az elmúlt években folyamatosan csökkentek a védelmi kiadások. Míg 1986-ban a nemzeti össztermék 17 százalékát tették ki, tavaly mindössze a hat százalékát.

Az elmúlt egy évben merőben megváltoztak az Izrael előtt álló biztonságpolitikai kihívások. Az idén valószínűleg csorbulni fog szövetségesi viszonya Törökországgal és Egyiptommal, szembe kell majd néznie a két nagy palesztin frakció kapcsolatainak várható szorosabbra fűzésével, a szíriai népfelkeléssel és az iráni nukleáris program miatti félelmek növekedésével.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, egyre csúnyább, ami az amerikai tőzsdéken történik

Bejelzett a félelemindex, egyre csúnyább, ami az amerikai tőzsdéken történik

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban vannak a tőzsdék. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt a chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedés elején. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×