Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 16. péntek Gál

Nem mond le a német államfő

Nem tervezi Christian Wulff német államfő, hogy távozik hivatalából, ugyanakkor elismeri, hogy súlyos hibát követett el, amikor megpróbálta megakadályozni egy számára kellemetlen újságcikk megjelenését. Christian Wulff egy szerdán adott interjúban hangsúlyozta: nem fér össze az elnöki munkáról alkotott felfogásával, amit tett, ezért bocsánatot kér és változtat a sajtóval kialakított viszonyán.

A német országos közszolgálati televíziókban szerda este rendkívüli adásként sugárzott interjúban Christian Wulff elmondta: a Német Szövetségi Köztársaság elnökének higgadtan és objektív, távolságtartó, semleges hozzáállással kell végeznie munkáját, továbbá tisztelnie kell az alapvető jogokat, köztük a sajtó szabadságát.

Az államfőről a napokban kiderült, hogy megfenyegette az ország legnagyobb példányszámú napilapjának főszerkesztőjét egy cikk miatt, amelyben az újság Christian Wulff egy félmillió eurós baráti kölcsönének történetét tárta fel. A szövetségi elnök azt próbálta elérni, hogy az újságcikk ne jelenjen meg.

Christian Wulff az ARD és a ZDF televízióban egy időben sugárzott interjúban hangsúlyozta: a Bild című lap főszerkesztőjével történt eset súlyos hiba volt, és magatartása nem fér össze az elnöki munkáról alkotott felfogásával. "Ezt sajnálom és bocsánatot kérek érte" - mondta az államfő.

Hozzátette: változtatnia kell a sajtóval kialakított viszonyán. Ennek jegyében csütörtökön az interneten publikálja valamennyi írásbeli választ, amelyeket a vitatott kölcsönügylettel összefüggésben újságíróktól eddig kapott.

A kereszténydemokrata politikus ugyanakkor hangsúlyozta: nem követett el törvénysértést, lemondani pedig nem kíván. Szívesen végzi a munkáját, amelyet öt évre vállalt. "Öt év után pedig, amikor mérlegre teszem munkásságom eredményét, azt szeretném látni, hogy jó és sikeres elnök voltam" - mondta Christian Wulff.

Szerdán Angela Merkel kancellár, a kereszténydemokrata CDU elnöke és Horst Seehofer, a CDU testvérpártja, a bajor CSU elnöke is támogatásáról biztosította az államfőt.

Az 500 ezer eurós hitelről a Bild elsőként számolt be, és a lap december 13-án közölt cikke országos botrányhoz vezetett. Az elnök december 22-én sajtónyilatkozatot tett, amelyben sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy nem számolt be megfelelő időben a vitatott kölcsönről.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×