Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Sarkozy: Egyértelműen két Európa létezik

A francia elnök szerint "egyértelműen két Európa létezik", amióta Nagy-Britannia az európai állam- és kormányfők múlt heti brüsszeli csúcstalálkozóján nem támogatta a költségvetési szigor harmonizációjára vonatkozó uniós megállapodást. Nicolas Sarkozy erről a Le Monde című francia napilap hétfő délutáni számában megjelent interjúban beszélt.

"Minden megtettünk a (német) kancellár és én azért, hogy az angolok is részesei legyenek a megállapodásnak. De mostantól egyértelműen két Európa létezik. Az egyik több szolidaritást és szabályozást akar a tagok között. A másik az egységes piac logikájához ragaszkodik" - fogalmazott a francia államfő. Megismételte korábbi álláspontját, miszerint "elfogadhatatlan" volt David Cameron brit miniszterelnök kérése Brüsszelben a pénzügyi szolgáltatásokra vonatkozólag. "A válság a pénzügyi világ szabályozatlanságából fakadt, nem fogadhatunk el visszalépést. Európának a még több szabályozás irányába kell haladnia" - tette hozzá Sarkozy.

Ugyanakkor megerősítette, hogy Európának "szüksége van Nagy- Britanniára", és "szerencsére egyáltalán nem aktuális London távozása a közös piacról". Hangsúlyozta, hogy Párizs továbbra is ragaszkodik a Londonnal folytatott partneri viszonyhoz, emlékeztetve arra, hogy Franciaország Nagy-Britanniával együtt kezdeményezte a líbiai beavatkozást, amelyben a "David Cameron brit kormányfő bátran viselkedett". Ezenkívül Párizs és London a nukleáris energiához való viszonyban is ugyanazt azt az álláspontot képviseli, valamint "a védelmi politika terén is szoros együttműködést folytat" - hívta fel a figyelmet a francia elnök.

Megítélése szerint a csúcstalálkozó "döntő lépés volt az európai integráció felé" és megteremtette "az elrugaszkodás és a válságból való kilábalás feltételeit", amelyek közül a "valódi gazdasági kormányzás megteremtését" emelte ki Sarkozy.

"Az a tény, hogy a kormányzás felelőssége visszatér az állam- és kormányfőkhöz, vitathatatlan demokratikus előrelépést jelent az előző helyzethez képest, amikor is minden az Európai Központi Bank és a stabilitás paktum bizottsága körül szerveződött" - vélte a francia elnök. Szerinte az Európai Bizottság számára is világosabbá váltak a dolgok, mert annak feladata lesz "a szerződések betartatása és a szankciók alkalmazása".

Sarkozy úgy látja, hogy a megállapodással a tagállamoknak nem kell lemondaniuk a gazdasági szuverenitásukról. "A szuverenitásnak demokratikusan megválasztott kormányok által történő megosztott gyakorlásáról van szó. Megerősítjük a szuverenitásunkat és a függetlenségünket azzal, hogy azt barátokkal, szövetségesekkel, partnerekkel gyakoroljuk" - mutatott rá az elnök. Hozzátette: "Egyetlen új döntési terület sem kerül átadásra valamilyen nemzetek feletti hatóságnak".

Sarkozy arra is kitért az interjúban, hogy a francia államadóssághoz kapcsolódó tripla A hitelminősítés elvesztése "nehézséget" jelentene, de nem lenne "leküzdhetetlen" a kormányzat számára.

"Ha visszavonják tőlünk, hidegvérrel nézzünk szembe a helyzettel. Ez eggyel több nehézség lesz, de nem leküzdhetetlen. Ami a legfontosabb az a gazdaságpolitikánk és az eltökélt kiadáscsökkentő stratégiánk hitelessége" - mondta a francia elnök. Hozzátette: "Minden kötelezettségvállalásunkat szigorúan teljesítjük".

Sarkozy korábban ötéves mandátuma elsőszámú prioritásaként jelölte meg, hogy megőrzi Franciaország számára a lehetséges legjobb, "AAA" osztályzatot. Az interjúban azzal indokolta jelenlegi álláspontját, hogy nem kizárólag Franciaország esetleges leminősítése fenyeget, hanem a "teljes eurózónáé", amely alapvetően "kormányzási problémákkal" küzd. "Ez nem csak Franciaországra jellemző probléma. Az igazi kockázatot egy európai járvány jelenti. Ezért küzdünk annak megakadályozásáért" - hívta fel a figyelmet a francia államfő.

A Standard & Poor's a múlt hét közepén az Európai Unió lehetséges legjobb, "AAA" hosszú távú osztályzatát negatív kihatású - vagyis viszonylag rövid időn belüli leminősítés valószínűségére utaló - felülvizsgálat alá vette. A világ legnagyobb hitelminősítő intézete azt megelőzően hasonló megfigyelést jelentett be 15 euróövezeti tagállamra, köztük az összes "AAA" adósosztályzatú valutauniós tagországra, valamint az euróövezet pénzügyi stabilitását szolgáló mentőrendszer (EFSF) "AAA" osztályzatára is.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×