Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

A Nemzetközi Büntetőbíróság elé állítják a volt elefántcsontparti elnököt

A hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) elé állítják Laurent Gbagbo volt elefántcsontparti elnököt, akit emberiesség elleni bűnökkel vádolnak.

A 66 éves elnököt kedd este repülővel át is szállították az afrikai köztársaságból Hollandiába.

Gbagbo az első volt államfő, akinek a 2002-ben létrehozott, a népirtás, emberiesség elleni és háborús bűnök ügyeiben illetékes Nemzetközi Büntetőbíróság előtt kell számot adnia tetteiről.

Elefántcsontparton 2010. november 28-án elnökválasztást tartottak, ám az eredményt nem fogadta el Laurent Gbagbo leköszönő elnök, mert az vetélytársa, Alassane Ouattara győzelmét mutatta ki. Bár a világ közvéleménye, élén az ENSZ-szel, Ouattarát ismerte el Elefántcsontpart államfőjének, Gbagbo és hívei nem nyugodtak bele a vereségbe. Ennek következtében 3 ezer ember életét követelő erőszakcselekmény-sorozat zajlott le, a két tábor gyakorlatilag polgárháborúba sodródott egymással.

Gbagbót, aki egy évtizedig állt az ország élén, április 11-én fogták el Abidjanban az Ouattarához hű erők, s azóta Korhogóban tartják őrizetben. Augusztusban vádat emeltek ellene az elefántcsontparti hatóságok is, "lopással, közpénzek elsikkasztásával, hűtlen kezeléssel, fosztogatással és a nemzetgazdaság megkárosításával" vádolták meg.

Luis Moreno-Ocampo ügyész a nyáron kérte az ICC bíráit, hogy bízzák meg azzal, járjon utána kiket terhel a felelősség a véres eseményekért. Az ügyész októberben látogatást tett Abidjanban, s azt ígérte, hogy pártatlan vizsgálatot folytat le. Jelezte, hogy "három-hat személy" áll a célkeresztben, akik a legsúlyosabb bűnökért felelősek.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×