Infostart.hu
eur:
362.72
usd:
318.55
bux:
144616.58
2026. július 24. péntek Kincső, Kinga

Obama idén is megkegyelmezett a nemzeti hálaadási pulykának

Barack Obama a Fehér Ház rózsakertjében szerdán megtartott 64. nemzeti hálaadási pulykaajándékozás szertartásán a hagyományok szellemében ismét megkegyelmez az elnök asztalára felajánlott pulykának.

"Ez ma talán a világ legszerencsésebb madara" - mondta az ünnepségen a lányai, Sasha és Malia társaságában megjelent Obama a Liberty (Szabadság) nevű pulyka fejét megsimítva. - "Most talán ő van a legnagyobb zavarban" - tette hozzá.

Az elnök boldog hálaadást kívánt az amerikaiaknak, és kérte, hogy gondoljanak azokra is, elsősorban a külföldön szolgáló amerikai katonákra, akik a csütörtökön megtartandó ünnepen nem lehetnek a szeretteik körében.

Az elnöki kegyelem Liberty mellett kiterjedt annak Peace (Béke) nevű dublőrjére is. A két, 19 hetes és kevés híján 20 és fél kilós madár nevét a minnesotai pulyatenyésztők szövetségének weboldalára helyi iskolás gyerekek által beküldött, több mint 100 javaslat közül választották ki.

A megkegyelmezési ceremónia után a két megtermett baromfit az Egyesült Államok első elnöke, George Washington uradalmába szállítják a Virginia állambeli Mount Vernonba. Itt a látogatók a karácsonyi múzeumprogram részeként január 6-ig tekinthetik meg a szárnyasokat, amelyeket ezután a külön a számukra fenntartott, elkerített karámban fogják tartani a birtok állatgazdaságában. A személyzet reméli, hogy az idei madarak nem járnak úgy, mint a tavalyi elődjeik, Apple (Alma) és Cider (Almabor), amelyek a megkapott elnöki kegyelem utáni egy éven belül elpusztultak.

Elődeiket korábban, öt éven át Disneyland fogadta be. Obama 2009-ben egy Courage (Bátorság) nevű szárnyast mentett meg a késtől. Saját bevallása szerint a pulyka élete csak kevésen múlott: a lányai beszélték le róla, hogy pecsenyét süttessen belőle.

Az első fehér házi pulykaünnepségeket Harry Truman elnök idején, 1947-ben rendezték. A legszebb szárnyasokat több mint fél évszázada az Országos Pulykaszövetség szállítja. Dwight Eisenhower és Lyndon Johnson még megette a pulykákat, de J. F. Kennedy 1963-ban - mindössze két nappal a meggyilkolása előtt - már "futni hagyta" a neki felajánlott madarat. Az első elnök, aki hivatalosan is kegyelmet adott a hálaadásnapi pulykának, az idősebb Bush volt, 1989-ben.

Az Egyesült Államokban idén 248 millió pulyka kerül feldolgozásra, 2 százalékkal több mint 2010-ben. Tavaly 46 millió szárnyas került a hálaadásnapi vacsoraasztalokra, ami több mint duplája volt a karácsonyi 22 milliós mennyiségnek.

A hálaadás a karácsony mellett a legnagyobb családi ünnep Észak-Amerikában. Az Újvilágba négy évszázaddal ezelőtt érkezett, súlyos éhezéseket átélt első telepesekre emlékezve az amerikaiak az őszi betakarítások után adnak hálát a termésért. Az Egyesült Államokban november negyedik csütörtökén, Kanadában pedig, ahol a korai tél miatt már korábban betakarítják a termést, október második hétfőjén ünneplik meg.

A két idei nemzeti pulykát, Libertyt és Peace-t, amely a megkegyelmezési ceremóniát a Fehér Ház közelében található, elegáns W hotelben várja, a minnesotai Willmarban Richard Huisinga, a pulykatenyésztők országos szövetségének elnöke felügyelete alatt nevelték fel. Idén a pennsylvaniai Orefieldben működő Jaindl's baromfifarm is két - töltött - pulykát ajándékozott az elnöki családnak, amely az adományt továbbküldte egy jótékonysági szervezetnek.

Címlapról ajánljuk

Deák András: ha le kell állítani az uniós olajszankciókat, az a rendszer összeomlását jelentheti

Az Európai Unió célja továbbra is az orosz olajtól való függetlenedés, a Hormuzi-szoros körüli feszültség azonban késleltetheti ezt a folyamatot – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa. Deák András hozzátette: a teljes leválás Magyarország számára jogi kérdéseket is felvet. Ráadásul Oroszországnak annak ellenére sincsenek pénzügyi gondjai, hogy csökken az olajtermelése.
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
Zelenszkij Trumppal készül találkozni, már nyolc napja tartanak a tüntetések Ukrajnában – Híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

Zelenszkij Trumppal készül találkozni, már nyolc napja tartanak a tüntetések Ukrajnában – Híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

Médiajelentések szerint Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a jövő héten az Egyesült Államokba látogat Lindsey Graham néhai szenátor temetésére, és Donald Trump amerikai államfővel is találkozik. Csütörtökön már sorozatban nyolcadik napja mentek ki tüntetni az emberek az utcára Ukrajnában, követelve Mihajlo Fedorov volt védelmi miniszter visszahelyezését pozíciójába. Fedorov csütörtökön ismét azt nyilatkozta, bár Zelenszkij több más hivatalt is felajánlott neki, ő csak a védelmi miniszterit fogadja el, mert csak ott lehet valódi döntési helyzetben az ukrán fegyveres erőket illetően. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×