Infostart.hu
eur:
363.3
usd:
314.06
bux:
150552.7
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Vlagyimir Putyin kormányfő lemondását követelték

Az oroszországi Kalinyingrádban több ezren tüntettek a kormányzók választhatóságáért. A tiltakozók Vlagyimir Putyin kormányfő lemondását is követelték. A szervezők szerint 3 ezren, a rendőrség szerint 700-an vettek részt megmozduláson.

Szintén Kalinyingrádban tartották Vlagyimir Putyin hatalomra jutása óta az egyik legnagyobb oroszországi tüntetést januárban. Akkor elsősorban a kormányzó leváltását és a közlekedési díjak csökkentését követelte a mintegy tízezer fős tömeg. Vlagyimir Putyin a hatalom centralizálása jegyében 2005-ben szüntette meg a kormányzók közvetlen választását, azóta az elnök nevezi ki a régiók vezetőit. Kalinyingrád és körzete Lengyelország és Litvánia közé ékelődő, körülbelül egymillió lakosú orosz terület, amelynek gazdasági helyzetét nehezíti, hogy 1991-ben, Litvánia függetlenné válása, a volt Szovjetunió széthullása nyomán területileg elkülönült Oroszországtól, így a szállítási és vámköltségek miatt magasabbak az árak, mint másutt az országban.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×