Infostart.hu
eur:
363.01
usd:
314.17
bux:
150244.81
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Még mindig megkövezhetik a halálra ítélt iráni nőt

Irán visszautasította Luiz Inácio Lula Da Silva brazil elnök ajánlatát, miszerint Brazília politikai menedékjogot adna egy halálra ítélt iráni asszonynak. Ramin Mehmanparaszt külügyminisztériumi szóvivő kedden kijelentette: Lula elnök jólelkű, humanista ember, de valószínűleg nem elég tájékozott ebben az ügyben.

Az iráni hatóságok készek a brazil elnök elé tárni, hogy milyen főben járó bűnöket követett el az asszony, amelyek alapján a legsúlyosabb ítéletet szabták ki rá, és ezt követően Lula elnök számára is világos lesz a helyzet.

Lula egy választási kampánygyűlésen kijelentette: szeretné megkérni barátját, Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnököt, valamint Szajed Ali Hamenei ajatollahot, az iszlám köztársaság vallási és politikai vezetőjét, továbbá az iráni kormányt, tegyék lehetővé, hogy Brazília politikai menedékjogot adjon a nőnek.

A 43 éves Szakineh Mohammadi-Astianit, kétgyermekes anyát 2006-ban ítélték el, mert férje halála után két férfival is "törvénytelen viszonyt" folytatott, valamint - az IRNA iráni hírügynökség szerint - gyilkosságot és egyéb bűncselekményeket követett el. A halálos ítéletet megkövezéssel hajtanák végre.

Az elmúlt időben komoly nemzetközi kampány indult annak érdekében, hogy a nőt megmentsék a megkövezéstől. Teherán júliusban bejelentette, hogy egy időre felfüggeszti az ítélet végrehajtását.

Címlapról ajánljuk
Friedrich Merz vesztét okozhatják a személycseréi – szakértő

Friedrich Merz vesztét okozhatják a személycseréi – szakértő

Bauer Bence szerint a német kancellár saját pozíciója erősítése végett vágott bele személycserék sorába maga körül, de ebbe nem vont be túl sok mindenkit, ami a vesztét okozhatja ősszel, amikor három tartományi választási választás döntő üzenet lehet a pártok közötti erőviszonyokról. Íme a lehetséges forgatókönyvek.

Kekvák: az Alkotmánybíróság elutasította a Fidesz és a KDNP indítványát

Az Alkotmánybíróság érdemi vizsgálat nélkül utasította vissza a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokra vonatkozó alaptörvény-módosítás elleni Fidesz–KDNP indítványt. Sulyok Tamás államfő eltávolítása, az országgyűlési képviselők időkorlátja és az alkotmánybírák korhatára ügyében még nincs döntés.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Trump újabb vámokkal sújt le Kínára

Trump újabb vámokkal sújt le Kínára

A Trump-adminisztráció akár 100%-os vámot vet ki az importált drónokra és alkatrészeikre, hogy csökkentse az Egyesült Államok külföldi – elsősorban kínai – beszállítóktól való függőségét és fellendítse a hazai dróngyártást. A legmagasabb vámtétel a nagyobb, érzékeny képességekkel rendelkező eszközökre vonatkozik, míg szövetséges országok termékei kedvezményes, 10–15%-os kulcsot kapnak. Washington nemzetbiztonsági és ellátásbiztonsági kockázatként tekint a külföldi drónfüggőségre, az ukrajnai háború tapasztalatai nyomán pedig stratégiai iparágként kezeli a szektort. A bejelentésre az amerikai drónipari cégek részvényei emelkedéssel reagáltak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×