Infostart.hu
eur:
363.34
usd:
315.12
bux:
150022.25
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Beleegyezésük nélkül sterilizáltak több HIV-pozitív nőt Namíbiában

Pert indított a namíbiai egészségügyi minisztérium ellen három HIV-pozitív nő, akiket az ország egyik kórházában állítólag beleegyezésük nélkül sterilizáltak - adta hírül a BBC.

Az egyik HIV-pozitív nő azt állítja, az orvosok és nővérek nem tájékoztatták őt arról, hogy milyen beavatkozásra készülnek, ezért 130 ezer dolláros, vagyis körülbelül harmincmillió forintnak megfelelő kártérítést követel az egészségügyi minisztériumtól.

A három meddővé tett nőt képviselő Legal Assistance Centre (LAC) nevű emberi jogi szervezet munkatársa a BBC-nek arról számolt be, összesen tizenöt hasonló esetről tudnak. "Gyakran előfordul, hogy az orvosok rábeszélik a HIV-fertőzötteket arra, hogy sterilizáltassák magukat. Azt azonban már nem mondják el nekik, pontosan milyen beavatkozásról van szó, és hogy milyen veszélyei vannak" - mondta Amon Ngavetene.

A jogvédők az ország fővárosában, Windhoekban több tiltakozást is szerveztek. A BBC helyszínen tartózkodó tudósítója szerint az egyik demonstráción több mint háromszázan vettek részt, többségükben nők, akik "az én testem, az én méhem, az én jogom" rigmust skandálták, valamint "meddővé tettél engem?" feliratú transzparenseket lengettek. A Legal Assistance Centre nemcsak Namíbiában, hanem a Dél-Afrikai Köztársaságban, Zambiában, Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban is szervez tüntetéseket.

Címlapról ajánljuk

Megkezdődött a dunai fenékküszöb emelése – Kormányszóvivői tájékoztató

A Paksi Atomerőmű vízállás miatt kialakult nehéz helyzetének kezelését tartja fókuszban a kormány, ennek megfelelően a Duna partján fekvő város témájában tartotta első heti tájékoztató sajtótájékoztatóját a hétközi kormányülést követően a kabinet. Részletesen szó volt a dunai kőrakás menetéről, a bárkák leereszthetőségéről, a romániai és az osztrák tanulságokról és az összefogás szereplőiről, felelőseiről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×