Infostart.hu
eur:
354.04
usd:
309.38
bux:
141741.65
2026. július 3. péntek Kornél, Soma

Előrelépés a Ciprus egyesítésről folyó tárgyalásokon

A Ciprus újraegyesítéséről folyó tárgyalásokon a görög és a török közösség vezetője derűlátóan nyilatkozott kedden: mindketten úgy látják, hogy elérhető közelségbe került a megállapodás.

Dimítrisz Hrisztofiasz görög ciprióta elnök és Mehmet Ali Talat, a török közösség vezetője úgy látja, hogy az ENSZ égisze alatt több mint másfél éve folyó tárgyalásokon jelentős előrehaladást értek el a hatalommegosztást és a gazdaságot érintő, valamint európai uniós kérdésekben. A tárgyalásokat kedden felfüggesztették, mert a szigetország törökök lakta északi részén elnökválasztást tartanak április 18-án.

"Meggyőződésünk, hogy kellő kitartással átfogó rendezést tudunk elérni" - hangzik a két vezető közös közleménye, amelyet Alexander Downer ENSZ-közvetítő olvasott fel.

A közvélemény-kutatók szerint Talat hátrányban van riválisa, Dervis Eroglu mögött, aki győzelme esetén - Hrisztofiasz szerint - "nagyon megnehezítené" a tárgyalásokat.

Az AP amerikai hírügynökség idézi Tim Potiert politikai elemzőt, aki szerint a keddi közlemény azt célozza, hogy a vontatottan haladó tárgyalásokkal elégedetlen közvéleménynek némi eredményt mutassanak fel. Ezáltal pedig Talat választási esélyein próbálnak javítani.

Az eddigi tárgyalásokon megállapodás született arról, hogy a föderációs berendezkedésű Ciprus két állam szövetségéből áll majd. Ezzel szemben Eroglu két külön állam laza partneri kapcsolatában gondolkodik. Utóbbit a görög ciprióták kategorikusan elutasítják, mert az bebetonozná a sziget megosztottságát.

Ciprus görögök lakta déli része 2004-ben csatlakozott az Európai Unióhoz, egy héttel azt követően, hogy április 24-én a ciprusi török közösség megszavazta a szigetország egyesítését, amelyet azonban a görög közösség ugyancsak referendumon elutasított.

Ciprus 1974-ben szakadt ketté, amikor egy görög puccskísérlet nyomán Törökország megszállta a sziget északi részét, hogy megakadályozza a mediterrán ország egyesülését Görögországgal. Észak-Ciprust egyedül Törökország ismeri el önálló államként.

Címlapról ajánljuk
Ronaldo gólt lőtt, lecserélték, de a portugálok végül továbbjutottak Horvátország ellen a vb-n

Ronaldo gólt lőtt, lecserélték, de a portugálok végül továbbjutottak Horvátország ellen a vb-n

A 94. percben szerzett fejesgóllal Portugália legyőzte Horvátországot, és a nyolcaddöntőbe jutott a foci-vb-n. A 40 éves világsztár Cristiano Ronaldo lőtte a portugálok első gólját, aztán a meccs végén lecserélték. Ronaldo hajdani Real-csapattársa, a szintén veterán horvát Luka Modric ezzel búcsúzott a vb-ktől. A portugálok következő ellenfele az osztrákokat simán, 3-0-ra verő Spanyolország lesz.

Húsbavágó kormányhatározatok kerültek nyilvánosságra

A Magyar Közlönyben megjelent a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) működésének átvilágításáról és felülvizsgálatáról szóló kormányhatározat, valamint a kormányhatározat az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének teljes körű feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltáráról szóló új szabályozás végrehajtásával kapcsolatos intézkedésekről.
Valósággal letarolják az oroszokat a drónok, új célpontot jelölt meg Moszkva - Híreikn az orosz-ukrán háborúból pénteken

Valósággal letarolják az oroszokat a drónok, új célpontot jelölt meg Moszkva - Híreikn az orosz-ukrán háborúból pénteken

A folyamatos ukrán dróntámadások következtében a Krím-félszigeten az áram- és üzemanyag ellátás után a víz is akadozni kezdett. Moszkvában folyamatosan ütik az elektronikus hálózatot Kijev fegyverei, ugyanakkor az ukránoknál is akad gond: továbbra is alacsonyak a készletek légvédelmi rakétákból. Oroszosz jelentések szerint folyik a harc a donyecki Liman elfoglalásáért, a településen húzódik az egyik utoló védvonal a kulcsfontosságú erődváros, Szlavjanszk előtt. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×